Ilyen belül az új iPhone 12 Mini - teljesen tömve van a kis telefon

apple iphone 12 mini
Balra az 5,4"-es iPhone 12 Mini, jobbra a 6,1"-es iPhone 12
Vágólapra másolva!
Milyen kompromisszumokat kellett hoznia a tervezőknek a kisebbik iPhone 12 megalkotásakor? És milyen kompromisszumokra kényszerülünk mi, a felhasználók? Ez is kiderült a telefon szétszedésekor, de szerencsére aggódni nem kell.
Vágólapra másolva!

Ha minden igaz, akkor a napokban már mindenki boldog gazdája lehet egy iPhone 12 Mininek, amennyiben előrendelte azt. Hogy mennyire lesz sikeres a pici telefon, az egyelőre jó kérdés: jellemzően azt szoktuk gondolni, hogy mindig van igény a nagy tepsifonoknál néhány fokkal kisebb készülékre, és ennek megfelelően nagy jövőt jósoltunk annak idején a Samsung Galaxy S10e-nek is, de ott ez nem jött be.

Mindenesetre az iPhone-ok esetében más a helyzet, ott azért a néhány évente felbukkanó kisebb, SE elnevezésű modell jellemzően mindig eléggé sikeres, az iPhone 12 Mini pedig sokkal jobb ezeknél.

Nem csak azért, mert a legújabb, már-már feleslegesen gyors A14 Bionic központi processzor lapul benne, hanem azért is, mert az 5,4 hüvelykes, 2340x1080-as felbontású Super Retina XDR kijelzője OLED technológiát használ, és nagyon minimálisak a kávák körülötte - így még viszonylag korrekt képernyőmérettel is kicsit maradhat a telefon.

Balra az iPhone 12 Mini, jobbra az iPhone 12. Forrás: iFixit

A szétszedés során azonnal kiderül, hogy habár a ragasztások mennyiségét szerencsére visszafogták, azért továbbra is speciális csavarhúzók kellenek az iPhone-hoz, így még mindig érdemesebb inkább szervizbe vinni, mint otthon bíbelődni vele. A lebontást végző iFixit szakemberei viszont megjegyezték, hogy ezúttal a képernyő és az akkumulátor sokkal jobban hozzáférhető, márpedig a legtöbbször ezeket kellhet cserélni.

A hátlapi üveg cseréjekor viszont valószínűleg az egész készüléket házat cserélni, úgyhogy szerencse, hogy ezúttal szupererős burkolatot készített az Apple, ami talán nehezebben fog összetörni.

Az is rögtön feltűnő, hogy az iPhone 12 Miniben valahogy sikerült a legtöbb alaktrészt lekicsinyíteni, így például a rezgős visszajelzésekért felelős motort, a hangszórót, és hát... sajnos az akkumulátor sem úszta meg a zsugorítást, ami így minden bizonnyal az üzemidő rovására megy majd. Ezzel együtt egy ilyen pici készüléktől tisztességes, 8,57 Wh-s telepet kapunk, ami nagyobb mint a 2020-as iPhone SE-ben látott 6,96 Wh, viszont kisebb, mint az iPhone 12-es 10,78 Wh-s akksija.

Az iPhone 12 Mini és az iPhone 12 kamerája. Forrás: iFixit

Érdekes, hogy kevésbé feltűnő módon, de a felső szenzorszigetet is sikerült úgy optimalizálni, hogy valamelyest kisebb legyen, mint a hagyományos iPhone 12-eseknél (itt található egy hangszóró, a Face ID érzékelői, és egyéb szenzorok).

Nagyon dicséretes azonban, hogy a kamerák tekintetében semmilyen kompromisszumot nem kell kötni.

Az iPhone 12 Miniben ugyanaz az f/1.6-os rekeszértékő széleslátószögű, valamint f/2.4-es ultraszéles-látószögű lencse található, mint a drágábbik és nagyobbik változatban. Fontos negemlíteni, hogy itt sem maradt ki az optikai képstabilizálás a széleslátószögű objektívből.

A képstabilizáláshoz szükséges mágnesek egyébként látszanak a röntgenfelvételen is, mint ahogy a MagSafe vezetéknélküli töltéshez szükséges gyűrű - itt azonban nem fért el teljesen ugyanúgy, mint a sima iPhone 12-ben, így a két szélét egyszerűen csak levágták. A Mini egyébként csak 12 W-tal tud vezeték nélkül tölteni szemben a család többi tagjának 15 W-jával, kábelen keresztül azonban ez is tudja a 20 W-ot.

Röntgen alatt a pici telefon. Forrás: iFixit

A hardver tekintetében annyi derült még ki, hogy 4GB memóriát tartalmaz a készülék, itt tehát már nem spórol úgy az Apple, mint korábban az olcsóbb telefonjaival. Persze az androidos készülékek 8GB memóriái mellett ez kevésnek tűnhet, de az idő újra és újra bizonyítja, hogy iOS operációs rendszer mennyire jól optimalizált, és kiválóan működik kevesebb RAM-mal is - legfeljebb kevesebb programot tud egyszerre a memóriában tartani, ami néha bosszantó lehet.

Összességében elmondható, hogy az iPhone 12 Mini egy nagyon patentül összerakott, az Apple-höz méltó minőségű telefon lett, ahol tényleg szuperül kihasználtak minden négyzetmilliméter rendelkezésre álló helyet. De a javítását továbbra se próbáljuk meg otthon, mert valószínűleg rosszul fogunk járni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!