Belép az európai mobilpiacra a Vivo

civo x51 5g
Vivo X51 5G
Vágólapra másolva!
Hat országban kezdi meg a mobiljai hivatalos forgalmazását.
Vágólapra másolva!

Az androidos mobilgyártók ugyan hallgatnak erről, de nyilvánvalóan nagy lehetőséget rejt számukra a Huawei kálváriája a nemzetközi piacokon. Ennek fényében nem meglepő, hogy a kínai Vivo most hivatalosan is ringbe száll Európában a fogyasztók kegyeiért, remek ár-érték arányú okostelefonokkal kíván előnyt kovácsolni a kialakult helyzetből. A gyártó nemzetközi mobilpiaci részesedése jelenleg 9%, Indiában és Kínában is a második legtöbb telefont értékesítő márkáról van szó.

Vivo X51 5G Forrás: Vivo

Első körben a vállalat az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban kezdi meg a mobiljai hivatalos forgalmazását. Ennek köszönhetően a hazai vevők is sokkal könnyebben hozzájuthatnak majd a készülékeihez, egyszerű lesz az internetes rendelésük, és persze a mobilüzletek is könnyen szerezhetnek belőlük, amennyiben látnak rációt a forgalmazásukban.

Kezdésként a gyártó négy készüléket dob piacra a kontinensen: az X51 5G nevet kapott modellje csak egy átnevezett X50 Pro, emellett pedig a középkategóriás Y70 / Y20s mobilokkal, továbbá a belépő Y11s modellel támad. A Vivo szerint ez csak a kezdet, iparkodik mihamarabb további modelleket elérhetővé tenni, továbbá mobilszolgáltatókkal is tárgyal az eszközei forgalmazásáról.

Egyelőre nem közölte a Vivo, hogy az említett okostelefonok mikortól és mennyiért lesznek elérhetőek az európai piacokon, de várhatóan heteken belül indul a hivatalos forgalmazásuk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!