Elkerülhetetlen döntés meghozatalára kényszerült a múlt hét végén a Valve, élő közönség nélkül fogja megtartani a The International 2021-et. A DOTA2 világbajnoksága tavaly teljesen elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig át kellett helyezni Stockholmból Bukarestbe, miután a svéd hatóságok nem vállaltak rá garanciát, hogy a torna összes résztvevőjét beengedik az országba.
A múlt hét végéig arról volt szó, hogy Románia fővárosában nem csak az összes játékost látják szívesen vendégül, de oltottsági igazolás megléte és óvintézkedések betartása mellett közönség is beengedhető lesz a tornára. Az utóbbi most megváltozott, a Romániában rekordokat döntögetve tomboló negyedik hullám miatt a Valve az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy csak az interneten lesznek követhetőek a meccsek, zárt kapussá válik az esemény.
A The International 2021 továbbra is október 7–17. között kerül megrendezésre, a belépőjegyeket váltottaknak a Valve szombaton megkezdte a pénzük visszatérítését.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!