Az amerikai vásárlók még mindig az iPhone-okban bíznak a leginkább

iPhone 13
Vágólapra másolva!
A CIRP elemzése szerint Amerikában az iPhone készülékek vásárlói a leglojálisabb mobilhasználók.
Vágólapra másolva!

Az Apple mindig is népszerű márka volt Amerikában, a Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) legutóbbi jelentése szerint ez most sem változott. Az iPhone mobilt vásárló fogyasztók több mint 90 százaléka lojális a gyártóhoz, vagyis legközelebb szintén iPhone-t vásárol.

iPhone 13 Forrás: cnet

Ez az arány 70 százalék alatt van a Samsungnál. A CIRP szerint az Apple esetében a magas arány oka leginkább az, hogy nincs más gyártó, amely iOS-es készüléket kínálna. Az androidos felhasználók ezzel szemben könnyebben válthatnak a márkák között, miközben nem mondanak le funkciókról, meglévő appokról. A Samsung mutatója egyébként viszonylag magasnak számít, Amerikában ugyanis alig akad kínai mobil, így az LG és a Motorola is szóhoz jut a piacon, mint régen.

Az adatok szerint egyébként Amerikában az elmúlt 3 évben eladott összes okostelefon 43 százaléka Apple, 31 százaléka Samsung, 9 százaléka pedig LG volt. Utóbbi mostanra kiszállt a mobilpiacról.