Színesebb felületet kaphat a Google Asszisztens, a rendszer témája pedig a háttérképhez igazodhat.

A Google Asszisztens megjelenése utoljára 2019-ben frissült észrevehetően. A jelentések szerint most hamarosan sokkal színesebbé válik a kezelőfelülete. Az XDA egyik szakembere elő tudta csalogatni a változtatásokat, így már zöld és kék árnyalatos felülettel is használta a Google Asszisztenst. A szín attól függően is változik, hogy a rendszer világos vagy sötét témát használ.

Forrás: xda

Természetesen nem biztos, hogy ilyen színeket választ a Google, sőt, arra sincs garancia, hogy az újdonságok bekerülnek a végleges Android 12-be. Az XDA szerint mindenesetre arról lehet szó, hogy a mostani tesztek az előszelei annak, hogy az Android 12 rendszer maga is színesebb lesz. Állítólag a téma igazodik majd a háttérképhez, az alapján választ színt a rendszer a kezelőfelület egyes eleminek (beállítások, értesítési sáv, zárolt képernyő, stb.), automatikusan.

A mostani változtatásokat egyébként furcsa módon egy Sony Xperia készüléken sikerült előcsalogatni.