Ilyen eszement sztorival talán még senkitől sem csaltak ki pénzt

Az internetes csalók oroszlánrésze a bevált trükkökhöz és mesékhez ragaszkodva minimalizálni próbálja az áldozatok becserkészésére fordított energiát, de akadnak igazi innovátorok is a szakmában, akik nem félnek szabadjára engedni a képzeletüket. Ilyen esetről számolt be a japán Yomiuri Shimbum hírportál, egy 65 éves asszonytól olyan sztorival csalt ki öt részletben 13,4 millió forintnak megfelelő összeget a nyáron egy férfi, amihez képest a nigériai hercegezés egészen hihetőnek tűnik.
Az idős asszonnyal egy spam e-mailen keresztül vette fel a kapcsolatot a csaló, majd utána a LINE csevegőszoftveren keresztül kommunikált vele. A férfi kétségbeesetten segítséget kért, története szerint orosz kozmonautaként kint ragadt a Nemzetközi Űrállomáson, és 30 ezer dollárra van szüksége, hogy meg tudja vásárolni a jegyét egy visszafelé tartó űrrepülőre. Ráadásul közben szerelmes is lett a japán nőbe, így ha visszatér a Földre, akkor új életet szeretne kezdeni vele a felkelő nap országában.
Az óriási összeg csalónak való elküldését követően a férfi természetesen további utalásokat követelt, ám a japán asszony végre szembenézett azzal, hogy valószínűleg átverték, és feljelentést tett a rendőrségen. A hatóság „nemzetközi romantikus átverés" címszó alatt indított nyomozást az ügyben.
Arról nincs hír, hogy sikerült-e visszaszerezni az áldozat pénzét, továbbá mennyi esély van az elkövető kézre kerítésére.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!