A modern technológia így találkozik a sörfőzéssel és a fesztiválokkal

siemens_salzburg
Vágólapra másolva!
Száz éve rendezik meg minden nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékokat, a kontinens egyik legjelentősebb kulturális eseményét, mi pedig idén a helyszínen betekinthettünk a rendezvény technológiai háttere mögé.
Vágólapra másolva!

Amikor a Siemens meghívott minket, hogy bemutassa a Saulzburgi Ünnepi Játékok mögött a háttérben meghúzódó techológiát, még nem nagyon sejtettük, hogy már a Keleti pályaudvarnál elkezdődik a találkozásunk a cég mérnöki teljesítményével. Salzburgba ugyanis a Keletiből induló ÖBB Railjettel jutottunk el, ami körülbelül öt órás utazást tett ki.

Régen persze hozzá voltunk szokva hasonló hosszúságú vonatozáshoz akkor is, ha csak a Balatonra szerettünk volna lejutni, de a Railjet egy kicsit más kategória a Siemens által készített vagonokkal. amik olyan csendesek, mint az álom, és persze tökéletesen légkondicionáltak. Menet közben felszolgálók járják a kocsikat, lehet kérni meleg ételt, szendvicseket, kávét, sört, szóval mindent, amit egyébként egy komoly légi járaton is lehetne, azzal a különbséggel, hogy itt a nagy kékség helyett a gyönyörű tájat lehet végignézni.

Forrás: Kolarik Andreas/ Siemens

Szintén izgalmas nézni a kijelzőn, hogy éppen mennyivel megyünk. Magyarországon körülbelül 160 kilométer / órás sebességet lehetett látni, de Bécs után már nem volt ritka a 230-as tempó sem, amikor a vonat pont ugyanolyan csendes és nyugodt volt, mint egyébként.

Mindenezek után már nagyjából meg sem kell lepődni, hogy Salzburgba megérkezve lépten nyomon a Siemens megoldásaiba ütköztünk, hiszen Ausztrián belül itt van egy meglehetősen nagy központja a vállalatnak. Hogy mást ne mondjunk, megtekintettük a gyönyörűen kialakított várat, ahová a Siemens-féle fogaskerekű vitt fel minket.

Műemléki épület alatt modern technológia

De amiért jöttünk, az a Salzburgi Ünnepi Játékok, amit közel száz éve rendeznek meg (a világháború alatt maradt ki), és Európa egyik legnagyobb kulturális fesztiváljaként tartják számon. Az események egy része ugyan szabad téren játszódik, hiszen július második felében jellemzően jó idő van, egy jelentős részüknek azonban a Nagy Fesztiválpalota ad otthont.

Ilyenkor több ezer ember is bevonulhat a több mint száz éves épületbe, úgyhogy mondani sem kell, mennyire fontos a szellőztetés és a megfelelő hőmérséklet szinten tartása. Ez nem csak azért fontos, hogy a látogatók jól érezzék magukat, de ugyanolyan értékes a zenekarnak is, akiknek mindig az elvárt minőségen kell játszania.

Forrás: Kolarik Andreas / Siemens

Többször is elhangzott, hogy egy ilyen régi épület modern légkondicionálását megoldani bizony nem egyszerű feladat, úgyhogy szerencsénk volt betekinteni a történelmi falak és freskók alatt húzódó alagútrendszerbe, ahol a Siemens hűtési megoldásait vehettük szemügyre. A sok csővezeték, hőcserélő és kompresszor között az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy egyébként amennyire lehet igyekeznek természetes módon megoldani a hűtést a város alatt átfutó Alm-csatorna segítségével.

Így bármennyien is legyenek a központi koncertteremben, tudják garantálni a 23 fokos hőmérsékletet és az 55 fokos páratartalmat. Hogy mindez szépen egyenletesen szétoszoljon, a hűs levegőt a nézőtér üléseibe épített apró lyukakon szórják szét, így senki nem érzi kellemetlenül magát.

A hőmérséklet és leginkább a páratartalom fixen tartása nem csak a komfortot szolgálja, hanem a megfelelő hangzást is, ugyanis ezekben egy-egy apró jelentősen befolyásolja a hangszereket és a hangzást. Persze, egy rendkívül komplex rendszer segít ennek kiegyensúlyozásában, rengeteg hangszóróval és automatizálási technikával, mint ahogy az épület biztonságáért is elrejtett, automatizált biztonsági rendszer felelős. Valószínűleg soha senkinek nem fog feltűnni, hogy a freskók között elrejtett kamerák figyelik.

Forrás: Kolarik Andreas/ Siemens

Ezzel párhuzamosan érdekes volt megfigyelni, hogy amikor a színpad mögé kaptunk betekintést, a legmodernebb vezérlőtechnikák mellett körülbelül 30 éves képcsöves monitorokat is láttunk. A szakértők szerint erre azért van szükség, mert a modern LED-es képernyőkkel szemben ezeknek gyakorlatilag nincs késleltetése, így tűpontosan tudják összehangolni a zenét, a fellépőket és a háttérműveleteket. Viccesen meg is jegyezték, hogy ha van valakinek ilyen eladó régi képcsöves monitora, akkor ők vevők lennének rá.

Ott van a technológia a sörfőzdében...

Amennyire impresszív volt látni a fesztivál mögött meghúzódó technológiát, legalább annyira lenyűgöző volt betekintést nyerni az 1492-ben alapított Stiegl sörfőzde működésébe. A hagyományos, házi sörfőzdeként indult vállalkozás valószínűleg nem véletlenül tud prosperálni több száz éve, hiszen mindig tartották a lépést a technológiával.

Habár magukat még mindig kézműves sörfőzdének írják le, ez az én megfogalmazásomban kétséges, hiszen az osztrák söripar több mint tíz százalékát uralják, és a Siemens együttműködésével mára gyakorlatilag egy teljesen automatizált gyártási folyamatot alakítottak ki.

Forrás: Kolarik Andreas / Siemens

Christian Pöpperl sörfőzőmester szerint a dolog nyitja, hogy kézműves minőségű, különleges söröket is tudnak előállítani olyan módon, hogy a minőség évről évre változatlan marad. Ez azért is fontos, mert a komlót például nem csak Ausztriából veszik meg, hanem ha épp rosszabb a termés, akkor elmennek egészen Csehországig. A vizet viszont mindig a közeli hegyek forrásaiból nyerik, és talán ez a titok egyik nyitja.

Akárhogy is, a vásárlók ugyanazt az ízélményt szeretnék megkapni, fontos tehát az állandóság.

Az mindenesetre impresszív volt, hogy az egész sörfőzdében gyakorlatilag nem láttunk embert. Az erjesztéstől kezdve a palackozásig minden automatikusan történik, és nyilván az utóbbi, vagyis a palackozás a leglátványosabb folyamat a hétköznapi szemlélő számára. Egyszerűen megigéző látni, ahogy a több ezer üveget szortírozza és elmossa rendszer, majd beletölti a friss sört, lezárja és rákerül a címke.

Forrás: Kolarik Andreas / Siemens

Ezzel együtt persze magának a sörnek a kialakítása, kikísérletezése mégiscsak egy szakértőt kívánó, manuális folyamat, ami nélkül nem lehetne olyan, amilyen. Nem lehetne például a Stiegel sörfőzdének egy olyan díjnyertes söre, amit előtte tokaji aszús hordóban érleltek.

...és a stadionban is

Végül salzburgi túránk a közel 30 ezer férőhelyes Red Bull Arénában zárult, ahol szintén a technológiai megoldásokba nyerhettünk betekintést. Számomra a legimpresszívebb az volt, amikor bevittek minket a "vezérlőbe", ahol automatikus rendszerek és emberek egyaránt figyelik a különböző kamerák képeit, legyen szó a parkolókról, de leginkább a stadion belsejéről.

Forrás: Kolarik Andreas / Siemens

A kamerák egészen elképesztő zoomra képesek, így simán rá lehet közelíteni bármelyik szurkoló arcára is, hogy könnyedén beazonosítható legyen, és még a fényviszonyok sem zavarják össze a képet.

Forrás: Kolarik Andreas / Siemens

A biztonsági rendszer része nem csak a komplex és automatikus tűzoltóberendezés, hanem a 640 hangszóró is, amik egyrészt adott esetben koncertek, bejelentések hangosítását végzik, de szükség esetén ezeken keresztül adják az utasításokat az evakuációhoz is.