Kezdődik a Google chatbotjának nyilvános tesztelése

laptop notebook computer számítógép home office internetezés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Első körben csak angol nyelven és két országban vált elérhetővé a Bard.
Vágólapra másolva!

Egyelőre fölényesen vezet a kérdezz-felelek típusú internetes keresés terén a Microsoft. Limitációi ellenére a Bingben magyar nyelven is használható chatbotja egyértelműen demonstrálja, hogy a nagy nyelvi modellre épülő technológia képes lehet a megszokottól teljesen eltérő keresési élményt nyújtani, a segítségével internetes linkek helyett a felhasználók közvetlen válaszokat kaphatnak a kérdéseikre.

A keresőmotorok chatbotjai közvetlen válaszokat próbálnak adni a kérdésekre, leszámolnának a keresési találatokban való bogarászással Forrás: Vlada Karpovich / Pexel

A Google-t látszólag meglepetésként érte a Microsoft hirtelen chatbotos támadása, így kénytelen volt a vártnál sokkal előbb megkezdeni a házon belül fejlesztett riválisának elérhetővé tételét. Most angol nyelven első körben az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban nyilvánosan tesztelhetővé tette a Bard névre keresztelt chatbot asszisztensét, a megfelelő országokban élők ezen az oldalon kérhetnek hozzáférést a nyilvános bétájához.

A korai hozzáférés friss indulása miatt egyelőre keveset lehet tudni a Google Bard teljesítményéről, azonban a The Verge írójának tapasztalatai alapján számottevően gyengébben teljesít a Bing chatbotjánál, jellemzően kevésbé képes releváns és hasznos információkat előásni a kérdésekre.

Nem győzi hangsúlyozni a Google, hogy akár nagyokat is tévedhet a Bard Forrás: Google

A Google szerint hamarosan további országokban és nyelveken is tesztelhetővé válik a Bard.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!