A tévé születése

A kisebb-nagyobb tévékészülékek ma már elengedhetetlen tartozékai nappalinknak, konyhánknak, hálószobánknak - manapság szinte alig akad olyan háztartás, amelyben ne volna legalább egy tévé. A találmány még nincs százéves sem, de a bámulatos gyorsaságnak köszönhetően, amivel annak idején elterjedt, ma már valóban életünk mindennapi részének tartjuk. Most, a Magyarországon jövőre ígért digitális tévék megjelenésével gyakorlatilag egy új korszak kezdődik a televíziózás történetében, de lássuk, milyenek voltak a kezdetek, az új médium első évei, évtizedei.

Láthatjuk tehát, hogy az amerikai televíziózás idejekorán eljutott azokhoz a tévés formákhoz is, amelyek már kifejezetten a tévé adottságait vették figyelembe, nem pedig valamelyik másik művészeti ágat próbálták a tévéhez idomítani például azzal, hogy leadtak egy színházi előadást vagy felolvastak és képekkel illusztráltak egy irodalmi művet. A hírek kapcsán tartott kerekasztal-beszélgetés, a zenés műsorszámokat felvonultató tévéshow, a szappanopera és a sitcom mind kifejezetten tévés műfajoknak számítanak - Európa csak sokára jutott el eddig a gyakorlatig, a tévét mintha egyenesen az amerikaiaknak találták volna ki. Magyarország a kontinensen belül is viszonylag lassan kapcsolt: a Minisztertanács csak 1953-ban járult hozzá a Magyar Televízió Vállalat megalakulásához. Az Orion belefogott a vevőkészülék fejlesztésébe (kis idő múlva elő is állt egy aprócska, tizennégyszer tizennyolc centiméteres képernyőjű dobozzal), 1954 elején üzembe helyezték az első adóállomást is a Széchenyi-hegyen, a rádió székházában pedig két főt foglalkoztató televíziós osztály jött létre. A Magyar Posta egyik irodaházában lehetett először tévézni, itt az Erdei sportverseny című rajzfilmet és a Mágnás Miska egyes jeleneteit nézhették meg az érdeklődők.

A készülékek is szépen fogytak, 1956 júliusában kilenc nap alatt százötven tévét vásároltak a magyarok (darabját ötezer-ötszáz forintért), az év végére körülbelül hatszáz tévétulajdonos lett az országban. A Rádióújság augusztustól közölte a heti két kísérleti adás programját. A következő év májusában pedig megkezdődött a rendes, nyilvános műsorsugárzás is - szintén heti kétszeri adással. A magyar televíziózás kezdetben igen távol tartotta magát az eddigre már nagyjából kialakult tévés formáktól, ugyanott kezdtük a műsorgyártást, mint az angolok a harmincas években: leginkább sporteseményeket és színdarabokat vettünk át tévés használatra. Szepesi György az akkori Népstadionból közvetítette a húsvéti focitornát, és a Nagycirkuszban játszott Párizsi jégrevü-t is otthonról nézhette a nagyérdemű. Az első színházi közvetítés, amit leadott a magyar tévé, a Bánk bán volt az Operaházból. A Szabadság-hegyi adó létesítése után heti háromra növekedett az adásnapok száma, ekkor - hogy a "rengeteg" időt kitöltsék - jelentek meg a képernyőn az első bemondónők, Tamási Eszter és Takács Marika.

A Híradó régi főcíme

Az első, kimondottan tévére írt magyar műsor a Művészet volt, egy interjúkkal és verses, zenés betétekkel tarkított magazinműsor, Várkonyi Zoltán vezetésével. Innentől kezdve azonban már nem volt megállás, hagyománnyá váltak a szilveszteri kabarék, elindult a Telesport is, 1964-től az első magyar tévésorozat, a Tenkes kapitánya, sőt már nemcsak saját készítésű, de külföldi produkciókat is sugárzott a tévé, 1958-ban ugyanis (magyar javaslatra) létrejött az Intervízió nevű szervezet, amelynek keretében az akkori Csehszlovákia és NDK mellett Lengyelországgal cserélgettük a műsorainkat. Ekkor már bevezették a havi ötvenforintos előfizetési díjat, ami már körülbelül hétezer embert érintett - a heti adásidő pedig ekkor már húsz óra volt. Ez persze csak a budapestieket és a főváros környékén lakókat érintette, hiszen a tévéadó hatósugara nem terjedt ki az egész országra. Azok közül, akik nem kis hazánk vízfejében laktak, a pécsiek kapták meg először a lehetőséget a tévézésre. A tévéhálózat rohamos fejlődésével azonban hamar egész Magyarország rabjává vált az új médiumnak, 1960-ban már közel hetvenkilencezer előfizetőt regisztráltak, egy, a hagyományos parasztság körében végzett kutatás során pedig az is kiderült, hogy a parasztok negyvenhat százalékának a tévénézés a kedvenc időtöltése.

Azonban így is 1972-ig kellett várni, amíg megszületett a második program is, innentől kezdve szolgálta ki két csatorna a nézőket. Gondoljuk bele, ma már szinte naponta alakulnak az új társaságok, tematikus tévécsatornák, és sokan nem bírnak úgy ki egy napot sem, hogy ne nézzenek bele a tévébe - holott még a fiatalabbak közül is sokan emlékezhetnek azokra az időkre, amikor csak ez a két csatorna létezett, a hétfő pedig adásszüneti nap volt. Sok dolog, amit ma már természetesnek veszünk, nem is olyan régi találmány, a magyar tévé szintén csak 1972-ben használta először a sportközvetítéseknél azt a visszajátszó berendezést, amellyel a közvetített esemény utolsó harminc másodpercét tudták lassítva megismételni. Képzeljük el, mi lenne velünk most e nélkül a vébén: a meccs közben elfogyasztott sörök miatt kirohanunk pisilni, közben pedig megvan a gól, amit aztán sehol sem ismételnek.

Apats Gábor