Füstölgő sorozathősök

Októbertől az új indiai tévéműsorokban és mozifilmekben egyáltalán nem láthatunk dohányzós jeleneteket, és már a Boomerang gyermekcsatorna rajzfilmjeiből is sorra vagdalják ki azokat a részeket, amelyek dohányzásra buzdíthatják az ifjú nézőket - így például a Tom és Jerry kisegerének szájából is kikerült már a szivar. Teljesen jogos kívánalom megóvni gyermekeinket a dohányzás ártalmaitól, csakhogy a cigarettázás remek dramaturgiai vagy jellemábrázoló eszköz is lehet. Erre számos sorozatban is láttunk már példát, cikkünkben négy füstölgő hőst ragadunk ki, akik, ha úgy tetszik, a dohányosok archetípusait testesítik meg.

A cigarettázók talán legnépszerűbb, leggyakrabban ábrázolt típusát testesíti meg egy másik detektív, Mike Hammer. Ő a vagány utcai zsaru, akinél a dohányzás a lazaságra, fenegyerekségre utal. A kalandos életű, kemény férfiakat szeretik úgy ábrázolni, hogy cigaretta lóg a szájukban: gondoljunk csak az állandóan füstfelhőbe burkolózó Rickre a Casablancá-ból, de az sem véletlen, hogy a Marlboro reklámembere is egy cowboy - akiknek férfiasságát a Brokeback Mountain (Túl a barátságon) előtt senki nem merte megkérdőjelezni. Ha már megemlítettük Humphrey Bogart kultikus szerepét, annyit tegyünk még hozzá, hogy Rick amolyan átmenet a vagány és a titokzatos között, de nem is biztos, hogy a kettő különválasztható egymástól, hiszen a vagány férfiak sokszor titokzatosak, mások meg éppen titokzatosságuk miatt tűnnek vagánynak - mi megpróbáltunk aszerint tipizálni, hogy melyik oldal az erősebb.

Mike Hammer mindenesetre igazán tökös legény, vezetéknevéhez híven (amely kalapácsot jelent), keményen odacsap mindenkinek, aki szembeszáll a törvénnyel. Tulajdonképpen ő a kemény zsaru prototípusa, aki nélkül ma Piszkos Harry sem létezne. A figura gyakorlatilag onnan eredeztethető, hogy Amerika igen nehéz helyzetben volt a második világháború után, a hidegháború kezdetén - legalábbis az ott lakók így érezték. Senki nem volt már kíváncsi arra a verbális keménységre, azaz a cinikus humorra, amely a korábbi nyomozókat (például a nem kevésbé kultikus Sam Spade-et vagy mondjuk Philip Marlowe-t) jellemezte: igazi, tényleges akcióra volt szükség, tettekre szavak helyett. Az első Hammer-regényt így roppant jól időzítve, 1947-ben dobta piacra a közelmúltban elhunyt Mickey Spillane, I, The Jury (magyarul Egyszemélyes esküdtszék) címmel. Ezt még számtalan, a magánnyomozó kalandjait megelevenítő történet követte, majd jöttek sorra az egészestés filmek és tévésorozatok, melyek elkészítésében az író, Spillane is segédkezett, sőt, az 1963-as The Girl Hunters-ben ő maga játszotta el Hammer szerepét. A nyomozó aztán még számtalan filmben feltűnt, gondoljunk csak például a Halj meg velem! vagy a Mike Hammer: A gyilkos mindent visz című mozikra.

A karakter legismertebb megszemélyesítője kétségkívül Stacy Keach, aki az itthon Mike Hammer magándetektív címmel vetített tévésorozatban is a fejébe húzta Hammer híres kalapját. A műsor eredetileg 1984 és 1987 között ment a CBS csatornán, aztán jó tíz évvel később tettek még egy kísérletet az újjáélesztésére, amely viszont már csak egy évadot ért meg. A vagány detektív kalandjait az ötvenes évek végén is láthattuk a tévében, ebben a változatban a Kolchak: The Night Stalker című horrorsorozat címszereplője, Darren McGavin személyesítette meg Hammert. A figura kultikus jelentőségét mutatja, hogy nemcsak az amerikaiak kedvelték meg, de számos más kultúrkörbe is bekerült: létezik egy zsidó szuperhősről készített film, amelynek The Hebrew Hammer a címe (azaz A héber kalapács, igazából A héber Hammer, hiszen a mozi nemcsak a szóhasználattal utal a nyomozóra), illetve egy japán tévésorozat, a Detective Mike, melyben az ifjú ázsiai zsarut Hama Mike-nak hívják.