Bárdos András: A tévé elavult

Határozottan fogalmaz saját munkájával kapcsolatban is, szerinte a televízó mint tárgy kultúrtörténeti tévút. Bárdos Andrást kérdeztük egyebek mellett arról, hogy hogyan készül a Tények, hogy került a képernyőre a motoros baleset, és milyenek vagyunk mi, nézők.

- A médiaszociológusok szerint úgy látjuk a világot, ahogy a tévé mutatja nekünk. Ezzel egyetért?
- A média szerepe sok szempontból kisebb, mint gondolnánk. Ugyanakkor persze a Tények is torz képet mutat, vannak jól és rosszul feldolgozható hírek, az árvizet könnyű megmutatni a tévében, a korrupciót nehéz. De az emberek nem hiszik el, hogy ilyen az ország, mert látják maguk körül a valóságot.

- Mekkora a műsor stábja?
- Száz ember dolgozik a Tények-en. Drága műfaj, de szerintem megéri. A Tv2 egyik legsikeresebb műsora.

- Különleges a magyar néző?
- Kisebb az érdeklődés itthon a külföldön történt események iránt, mint más országokban, zártak vagyunk ebből a szempontból.

- Ebben a szakmában nagyjából a csúcson van, egy országos hírműsort vezet. Meddig lehet ezt folytatni? Nem fél a kiégéstől?
- Az én generációm kilencvenben be lett dobva az oroszlánok közé. Az előző két generáció különböző okokból kiesett, ezért mi lényegében elfoglaltuk a médiát. És úgy maradtunk. Jönnek fel a létrán a fiatalok, mi kapaszkodunk, de ez nem mehet a végtelenségig. Magamban kiégettséget egyáltalán nem érzek, fanatikus vagyok, és éppúgy kétségbeesem egy hibától, mint tíz évvel ezelőtt. Azt érzékelem, hogy jönnek a fiatalok, akik tehetségesek, okosak, nem két nyelvet beszélnek, hanem hatot, és frissek. Nem tudják a "mint a mókust", nem rándul össze a gyomruk a határon, mentesek sok tehertételtől.

- Hogyan kezdődött a pályafutása?
- Másodéves voltam, amikor elkezdtem a rádió sportosztályán dolgozni, ami lényegében ugyanez a munka: történik valami, amit röviden és érdekesen el kell mondani. Igazából soha nem is foglalkoztam mással, néhány szörnyűséges próbálkozásom volt, mint a szilveszteri műsor vezetése az MTV-ben, amikor egy ország fakadt sírva.

- Több mint tíz éve tanítja saját konkurenciáját a Filmművészeti Egyetemen.
- Osztályom van, tanszékvezető vagyok, kommunikációt, újságírást, elemzést és műsorvezetést tanítok. Ez életem körülbelül a harmada: tévében vagyok, családdal foglalkozom és tanítok, mást már nemigen csinálok.

- Kik azok a volt tanítványai, akiket a nézők ismerhetnek?
- Rengetegen vannak, Kumin Vikit, Matalin Dórát, Marsi Anikót és Kolosi Pétert, Krisztinát is tanítottam, sorolhatnám napestig. Figyelemmel követem a pályafutásukat, mert bár szinte egyáltalán nem nézek tévét, de őket azért figyelem.

- Nemcsak nem néz tévét, de nincs is nagy véleménnyel róla. Mi ennek az oka?
- A tévé mint médium bizonyos szempontból elavult. Eszközként leginkább a szórakoztatásra alkalmas, információátadásra csak hellyel-közzel, kultúraformálásra pedig egyáltalán nem. Nehezen barátkozunk ezzel meg, de a tévé mint tárgy a személyautóhoz hasonlóan tévút a történelemben.

- Sokan temetik a tévézést az új média, az internet miatt, mégis alig csökkennek a nézettségi adatok.
- Az új média még csak kialakulóban van, de hamarosan versenyképes lesz. A menü jobb, mint a program. Ha választhatok, az jobb, mintha választanak helyettem.

- Nem fenyegeti a munkáját ez a változás?
- A tartalmat továbbra is elő kell állítani, a tévé előnyére, a személyességre szükség lesz. Ezért nincs bennem félelem, csak bizakodás. A médiában most olyan időszakot élünk, mint a húszas években éltek a képzőművészetben. Valami monopóliumának vége van, és jön valami fantasztikus, új dolog, egy új világ. Velem vagy nélkülem.