Az igazság iszonyatos ára

Magyarországon a poligráf - közismertebb nevén a "hazugságvizsgáló" - használatának tárgyi és személyi követelményei nincsenek szabályozva. A közéletben lényegében bárki alkalmazhat ilyen készüléket, és csupán a lelkiismeretén múlik, hogy megvalósítja-e a szakmai elvárásokat úgy technikai, mint emberi vonatkozásban. Az Igazság ára című TV2-es vetélkedő nagy port kavart, sokan foglalkoznak vele: mi egy rendőségi szakértőt és egy pszichológust kérdeztünk a játék lényegéről, technikai és érzelmi hátteréről.

Árát adják

Az igazság ára című műsor során a fenti információk töredéke sem hangzik el, még az sem derül ki, a játékosokat tájékoztatták-e a hazugságvizsgáló szokásos működéséről. A műsor háziasszonya és a fórumokon hozzászólók pedig szajkózhatják az ilyenkor kötelező mantrát: "tudták, mit vállalnak". Ami akár még igaz is lehet a médiában évek, évtizedek óta dolgozó emberekre, ám azokra, akik akár brahiból, akár a pénzért, vagy valamiféle magamutogatási vágyból, az "utcáról" esnek be, valószínűleg nem.

Tudhatják, hogy kínos kérdésekre kell válaszolniuk, ám a műsor folyamán a kérdések sorrendjében megvalósuló manipulációra már valószínűleg nem készülnek fel - ez ugyanis már önmagában befolyásolja a nézőknek a válaszadóról kialakított képét. Ha egy fiatal nőnek több, kifejezetten szexuális tartalmú kérdést tesznek fel gyors egymásutánban (a kikötözéstől a gruppenszexig), könnyen bármit bevállaló, szinte nimfomániásnak tűnő vampnak látszhat - akiről ezek után a néző bármit, akár azt is elhiszi, fizetett prostituált.

Ezzel szemben ha a műsor elején eldurrannak a "kemény" kérdések (bosszúálló típus?; szeretné, hogy hatalom legyen a kezében?, van felsőbbrendű ember?), valóban keserű önvallomás, és néhány pozitív (bár nem világmegváltó) kérdés hatására sokkal kedvezőbb színben tűnhet fel a játékos (jár-e színházba?, szokott segítséget nyújtani?, szeretné, ha valaki megszelídítené?).

Marschall Péter, a műsor producere inkább a műsor hatásait elemezte a TV2 honlapján: "...tele vagyunk feszültséggel, titokkal és frusztrációval, ez a műsor pont abban segít, hogy feloldjuk ezeket. Igen, pénzért, de hát semmi sincs ingyen... Nagyon sok ember azért jött a műsorba, hogy elmondja a titkait, mert sehogy sem merték volna bevállalni másként, ez a szituáció adott erőt nekik. Olyan drámák és érzelmek vannak az adásokban, amiért megérte eljönni a játékosoknak, mert így akár gyökeresen megváltoztathatják az életüket."

Nincs igazi feldolgozás

Szirmay Ágnes pszichológus nem tagadja a gyökeres változás esélyét, ám ennek megközelítési módját másként látja. "A titkainkkal, gátlásainkkal vagy épp szokatlan vágyainkkal együtt élünk. Vannak olyan titkaink, amiket magunk elől rejtegetünk, aminek a tudatosulását elhárítjuk. És vannak a környezetünk előtt rejtegetett titkaink. Mindkettő a lelki egyensúlyunkat fenyegeti: egyrészt az idealizált énképünket, másrészt a környezetünk előtti megbecsülésünket. Ezek feloldásán dolgozni lehet, ha mélyebben megismerjük magukat a folyamatokat, azok kialakulását, mögöttes tartalmát. A kezelés, bárhogy történjen is, egy folyamat."

"Az elfojtott gondolatok, problémák egyik pillanatról a másikra történő napvilágra kerülése, főleg egy műsor keretén belül, éppen az intimitást, az igazi feldolgozást, a megbeszélés igazi lehetőségét nem adja meg. Megtörténhet, hogy sokkal nagyobb sokkot és lelki problémákat okoz a látszólagos őszinteség, mint a lelki béke titkolt, lassú, esetleg segítséggel történő, fokozatos elérése. Az álmegoldások, a 'minthák' olyan megrázkódtatást okozhatnak, amire az egyén nincs felkészülve, és a probléma megoldási kudarca erősödik fel számára. A személyes odafordulás igénye, annak hiánya, a személyes fontosság-érzés hiánya egy ilyen műsorban a résztvevők igényeinek középpontjában áll. Mivel a megoldás módja nem megfelelő, nem adekvát, ezért az egyén újra átéli azt, ami az eredeti traumát jelentette számára: nem kapja meg azt, amire vágyik, amitől valóban változna az élete, ami a belső hiányait megtöltené" - tette hozzá.

A pszichológus további problémát is említ: "Ebben a műsorban az emberek azt hitetik el magukkal, hogy ez az igazi önismeret. Pedig ez pontosan annak a megkerülése: itt a résztvevő az önismereti munka, a belső változásokra való törekvés helyett azt mondja, hogy "én ilyen vagyok!" - mintha ez önismeret lenne, és mintha ezzel helyettesíthetné, hogy ő változik. Számomra ez a legnagyobb önbecsapás ebben a műsorban."

Fekete Bernadett