Doktor House - egészen másként

Vágólapra másolva!
A Comedy Central március 20-tól adja Hugh Laurie egyik korai sorozatát, az Egy kis Fry and Laurie-t.
Vágólapra másolva!

Mielőtt a Doktor House-zal nemzetközi hírnévre tett szert, a címszerepet alakító Hugh Laurie több vígjátéksorozatot is készített hazájában, Nagy-Britanniában. Ezek közül a Fekete Viperá-t már korábban elkezdte vetíteni a Comedy Central: Laurie ebben többek György herceget, egy későbbi évadban pedig George-ot, az I. világháborús hadnagyot jeleníti meg.

Március 20-tól az Egy kis Fry and Laurie-t (A Bit of Fry and Laurie) is láthatjuk a humorcsatornán, melyet Laurie egyetemi barátjával, Stephen Fry-jal együtt készített - az Angliában nem kevésbé jónevű kolléga az Oscar Wilde szerelmei-ben játszotta el a címbeli írót, de ismerhetjük például a Szilveszteri durranások-ból vagy a Gosford Park-ból is.

Forrás: BBC

A két színész nemcsak főszereplője az Egy kis Fry and Laurie-nak, de a legtöbb jelenetet ők maguk írták: egy szkeccsekből álló show-ról van ugyanis szó, olyasféléről, mint a Monty Python Repülő Cirkusza vagy az itthon már szintén látott Smith és Jones. A jelenetek hangulata is hasonló, miközben Laurie és Fry sokszor az abszurd humorra épít, olyan egyszerű húzásokkal is nevettet, mint egy hülye női paróka.

Az Egy kis Fry and Laurie - a pilotot nem számítva - eredetileg 1989 és 1995 között futott, de a Comedy Central egyelőre csak a 1992-ben, illetve 1995-ben indult harmadik és negyedik évadot adja le. Az egyes részek március 20-tól péntekenként, 22.30-as kezdettel kerülnek adásba.