Jön az első 3D-s tévécsatorna

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban már fejlesztik az első olyan tévécsatornát, amely egész műsoridejében 3D technikával készült produkciókat sugározna. 
Vágólapra másolva!

AMG néven jegyezték be az első 3D-s tévécsatornát, melynek a Signet Intl. Holdings a tulajdonosa - a cég egyik vezetője, Tom Donaldson korábban az NBC-nél és a PBS-nél is dolgozott, új vállalatát egy korábbi bokszmenedszerrel, Ernie Letizianóval közösen irányítja. A 3D-sugárzáshoz szükséges technikát George Lucas legendás trükkcége, az Industrial Light and Magic, pontosabban annak "kistestvére", a Kerner szállítja.

A cég egyik vezetője, Yuska Siuicki szerint a tévén keresztüli 3D-képek minősége öt pontot ér el egy tízes skálán: ennek egyik oka, hogy a direkt e célra kifejlesztett tévékészülékek helyett, inkább afféle dekódereket árusítanának, amelyek a hagyományos és a HD-tévéket is alkalmassá tennék a háromdimenziós élményre. Ez - a speciális szemüveggel együtt - várhatóan 50 dollárjába (vagyis alig 11 ezer forintba) kerülne egy nézőnek.

Arról egyelőre nincs szó, hogy a csatorna pontosan mikor indulna, de a jogok megvásárlásával és a technikai fejlesztés előrehaladtával igen valószínű, hogy az AMG lesz az első adó, amely teljes műsoridejében 3D-s programokat sugároz. Japánban már 2008-ban elindult egy hasonló csatorna, az azonban csak pár órában adott ilyen különleges műsort.

A tévés frontot tekintve, az Egyesült Államokban reklámok, illetve sorozatok egyes epizódjai (például a Médium vagy a Chuck egy-egy része) készült eddig 3D-technikával - új műsorokkal egyelőre az AMG sem állna elő, helyette pár meglévő produkcióból készítene háromdimenziós változatot.