Rákkal küzd a Dexter sztárja

Vágólapra másolva!
Michael C. Hallnál Hodgkin-limfómát állapítottak meg, ami a nyirokrendszert támadja meg - hála az azonnali kezelésnek, a színész jól van.
Vágólapra másolva!

A Dexter címszereplője - akit korábban a Sírhant művek-ben láthattunk - szerdán adott ki egy közleményt, melyben arról tájékoztatta rajongóit, hogy rákot diagnosztizáltak nála, és jelenleg orvosi kezelés alatt áll. A színésznél Hodgkin-limfómát állapítottak meg, ami a rák különféle típusai közül még viszonylag könnyen gyógyítható.

"Szerencsésnek érzem magam, hogy akkor diagnosztizálták a betegségemet, amikor még kezelhető és gyógyítható állapotban vagyok" - mondta Hall, majd megköszönte orvosainak és a nővéreknek a szakértelmüket. A színész szóvivője, Craig Bankey elmondta, Hall gyakorlatilag gyógyultnak tekinthető, de folyamatosan orvosi megfigyelés alatt áll.

A színész vasárnap már jelen szeretne lenni a Golden Globe-gálán, mint ahogy a közelgő Screen Actors Guild díjak átadásán is - mindkettőre jelölték ugyanis. A Dexter menetét a tervek szerint nem befolyásolja Hall betegsége, valamikor ebben az évben elkezdik az ötödik szezon munkálatait.