"Őszinte portrét fest a generációról" - Interjú a Kergetjük az amerikai álmot főszereplőivel

2010.04.27. 11:17

A Kergetjük az amerikai álmot (eredeti címén How To Make It In America) alig pár hónappal az amerikai premier után, április 27-én érkezik a magyar HBO-ra: a történet középpontjában két New York-i srác, Ben és Cam áll, akik mindenáron be akarnak törni a divatbizniszbe - addig azonban még tesznek jó pár furcsa kitérőt. A két főszereplőt, Bryan Greenberget és Victor Rasukot az HBO Magyarország irodájából értük utol egy nemzetközi konferencia-beszélgetésen.

A Kergetjük az amerikai álmot egy időben indul a közép-európai országokban. Jártak már errefele?

Bryan Greenberg: Nem nagyon jártam arrafelé, a legkeletebbre Prágában voltam Európán belül. De talán majd ez a show elvisz távolabbra is - amúgy is kíváncsi vagyok, az őseim (a nagyszüleim nagyszülei) magyarok és oroszok.

Victor Rasuk: Én csak Spanyolországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában jártam, de keletebbre is szeretnék eljutni. Van néhány magyar barátom, szóval meg kell néznem Budapestet. Úgy tudom, rengeteg történelmi nevezetesség van arrafele, amiket fel szeretnék fedezni.

Hogy kerültek a Kergetjük az amerikai álmot stábjába?

B. G.: Az alkotót, Ian Edelmant a kosárpályáról ismerem, eléggé egyforma a játékstílusunk, úgyhogy hamar egymásra kattantunk. Amúgy is jó barátok vagyunk, bár sokáig azt sem tudtam róla, hogy író, ő viszont látott engem az Első a szerelem című filmben. Pár hónappal később eladta a show-t az HBO-nak, én meg akkor épp új projektet kerestem, és az ügynökömtől megkaptam a forgatókönyvet - akkor még tényleg nem tudtam, hogy Ian író. Aztán leültünk vele meg Julian Farinóval és Stephen Levinsonnal (a sorozat vezető producereivel - a szerk.), akik elmondták, hogy mit akarnak visszaadni a show-val, milyen lendületet, melyik generációt, milyen hangulatot, azt a New Yorkot, amit én is ismerek és szeretek. Aztán ott volt nekik Victor Rasuk, akivel csináltunk egy olvasópróbát, és működött a "kémia".

V. R.: Én is az ügynökömtől hallottam először a projektről, aztán jött a szokásos hollywoodi menet: átestem pár meghallgatáson, ahol egyre többet tudtam meg a sorozatról, például, hogy Mark Wahlberg áll az egész mögött. És egyre izgatottabb lettem, mert nagyon tetszenek Mark és Stephen Levinson korábbi munkái, a Törtetők és az In Treatment.  

Mi volt az első benyomásuk, amikor elolvasták a forgatókönyvet?

B. G.: Igazán le voltam nyűgözve, mert kevesen tudják így visszaadni a New York-i hangulatot, New York belvárosát. Éltem New Yorkban, ma is van ott sok barátom, sokat is dolgoztam ott, és a forgatókönyvből az a New York jött át, amit én is ismerek. Nem úgy, mint mondjuk a Szex és New York-ban, ahol minden csak a martinikról és a csini ruhákról szól. Ez tényleg azt a világot mutatja be, amelyben én is éltem. Nagyon friss és igazi, egy csomó emberre rá lehet ismerni: DJ-kre, gördeszkásokra, szélhámosokra, szóval őszinte portrét fest erről a generációról. A válság New Yorkot is elérte, úgyhogy ez már egy másik város, sokan küzdenek, hogy rendbe hozzák a dolgaikat, csakúgy, mint máshol az országban vagy akár a világon. New Yorkban viszont különösen drága az élet, így még több trükkre, még több simliskedésre van szükség az érvényesüléshez. A forgatókönyv szerintem nagyon érdekes, és éppen időben érkezett.

Forrás: HBO

A Kergetjük az amerikai álmot végül is az amerikai álomról szól. Hisznek abban, hogy az Egyesült Államok a lehetőségek hazája?

B. G.: Nos, nekem az volt, és most is azt gondolom, hogy ha van egy álmod, és megvan hozzá az akaratod, hogy végigvidd, akkor Amerikában meg tudod csinálni. Én Omahából, Nebraskából jöttem, illetve St. Lousiból, Missouriból, amik viszonylag jelentéktelen városok a középnyugaton. A legtöbben mégsem hagyták ott ezeket a városokat, hogy színészek legyenek, de én tizennyolc évesen elköltöztem New Yorkba, hogy kövessen az álmomat, majd továbbmentem Los Angelesbe, és tényleg színész lettem. Nem hiszem, hogy ez Amerikán kívül bárhol sikerült volna.

V. R.: A sorozatnak helyt adó New York valóban egy Mekka lehet, a világ legnagyszerűbb városainak egyike, de amiről a sorozat szól, az szerintem általános érvényű. Élhetsz Budapesten vagy Prágában vagy bárhol másutt, mindig törekedhetsz arra, hogy jobban csináld a dolgokat az életedben. A sorozat szereplői történetesen épp New Yorkban élnek, ami pedig Amerika epicentruma -, de ettől a történet még ugyanolyan érdekes lehet például a közép-európaiaknak is.  

Elégedettek azzal, ahol az életben tartanak? Elképzelhető, hogy hátradőlnek, és azt mondják, "elértem az összes célom, benne vagyok a showbizniszben"?

B. G.: Tulajdonképpen arról szól a show, hogy ezt nem lehet. Nemcsak a célról szól, hogy véghezvisszük a dolgokat, hanem arról is, hogy milyen, amikor benne vagy, az utazásról, a történésekről, miközben kergeted az álmodat. Ugyanezen az ösvényen szerelembe esel, kiszeretsz a másikból, megmérettetnek a barátságaid, szóval csodálatos tapasztalatokat szerzel. Erről szól ez a show, és erről szól maga az élet is. Van erről egy érdekes sztorim: Meryl Streeppel forgattam, és az első olvasópróbán megkérdezte tőlem, hogy izgulok-e. Nem voltam ideges, sőt jól voltam, készen a munkára - túl voltam az összes meghallgatáson, oka és célja volt annak, hogy ott vagyok. Aztán megkérdeztem, hogy ő izgul-e, mire azt felelte, totál be van ijedve. Streep, aki a karrierjének olyan magasán tart, amiről a fiatal színészek azt gondolják, onnan már nincs tovább, szóval még Streep is izgul. És akkor rájöttem, sosem lehet maradéktalanul elérni a dolgokat. Nincs cél, ez csak egy téveszme, minden az utazásról szól. Szóval nem hiszem, hogy el lehet jutni a teljes elégedettségig. De így is azt gondolom, küzdeni kell az álmodért, és nem szabad kiszállnod a kergetőzésből.

V. R.: A sorozat szerintem is valami ilyesmit üzen az új generációnak, ami egy nagyszerű üzenet. Néha csak létezni kell, fiatalnak lenni, és talán megtalálod önmagad. Néha csalódni fogsz, ha van egy álmod vagy egy szenvedélyed, de nem találsz oda, és a múltad sem olyan múlt, amit szeretnél magadnak. De ha ennek ellenére mész tovább, megvan benned az állhatatosság, akkor talán egyszer csak megtörténik... ezt mutatja be a sorozat. És ezzel nemcsak a fiatalok tudnak azonosulni, hanem az idősek is, sőt fehérek, feketék, sárgák is: mindegy, hogy milyen színű vagy formájú vagy, ez egy egyetemes történet.  

Forrás: HBO    

Hogyan jellemeznék a megjelenített karaktereket?

B. G.: Ben a húszas évei végén járó srác, aki mellett kicsit elment az élet. Elüti az időt New Yorkban, partizik, lóg a haverjaival, de korántsem tart ott, ahol szeretne. A kortársai már letettek valamit az asztalra, sikeressé váltak, ő meg a Barneys egyik kiskereskedésében dolgozik, farmereket hajtogat, miközben menő dizájner szeretne lenni. Tervezett gördeszkákat, de nem nagyon jött össze neki. Máshol szeretne lenni, mint ahol van, nem túl elégedett önmagával, nem tud mit kezdeni a hibáival, a barátnője is kidobja, mert annyira szánalmas. Szóval olyan pontra jutott az életében, amikor azt mondja: most vagy soha - vállaljuk a kockázatot és csináljuk, kergessük az álmunkat. Szóval a legjobb barátjával, Cammel elhatározzák, hogy alapítanak egy céget Crisp néven, de csak odáig jutnak, hogy farmereket fognak készíteni, a továbbiakat még nem találták ki. De megvan az álmuk, amibe készek mindent beletenni, hogy sikerre jussanak. Eljött a pont, amikor már nem tudnak visszalépni, mindent az álmuknak rendelnek alá.

V. R.: Vannak olyanok emberek, akik állandóan arról beszélnek, hogy mit fognak csinálni, de közben nem tesznek semmit. Cam az a fajta srác, aki meg is teszi azt, amiről azt mondja, hogy meg fogja tenni.

Vannak hasonlóságok önmaguk és a karakterük között?

B. G.: Abszolút. Ben ugyan kicsit neurotikusabb, mint én, úgy értem, sokszor bünteti önmagát, sokkal keményebb magával, mint én. De én is hasonlóképp viselkedtem a diploma után, amikor elvégeztem a New York-i Egyetemet, és elkezdtem építeni a színészi karrieremet. Azok valóban kemény idők voltak, ott élni New Yorkban, és egy csomó szar melót vállalni csak azért, hogy eltartsd magad. Tudtam, hogy valahol máshol kéne tartanom, és valahogy mindenképp ki akartam törni. Szóval az életemnek ahhoz a szakaszához tudom hasonlítani Benét.

V. R.: Számomra sokszor nehéz megtenni azt, amiről azt mondom, hogy meg fogom tenni, főleg, ha az nagy állhatatosságot igényel - Cam ebben sokkal keményebb. Ő nagyon impulzív, amilyen régebben én is voltam, csak kicsit más értelemben. Hasonlít viszont kettőnk környezete, amelyben felnőttünk, és a neki írt dialógusok egy részében is úgy érzem, ezt akár én is mondhattam volna. Bizonyos szempontból elég közel érzem magam Camhez. Amit igazán szeretek a karakterben, hogy nincsenek korlátai.

Forrás: HBO

A valós életben is ismernek olyan srácokat, mint Ben és Cam? Milyen a kettőjük kapcsolata a sorozatban?  

B. G.: Sok ilyen srácot ismerek, van például egy haverom, aki New Yorkban DJ-zik, közben hátizsákokat tervez, szóval vannak a karakteremhez hasonló figurák az életben is. Ben és Cam azonban egy nagyon vicces páros, mert annyira ellentétesek, már külsőre is: egy magas, sovány, fehér fickó meg egy zömök dominikai, tényleg mókásak együtt. Utóbbi tele van energiával, örök optimista, aki nem fogadja el válaszként a nemet. És amit én erre mondok, az, hogy "nem, nem, nem..., na jó, oké, csináljuk". Ben és Cam kapcsolata olyan, mintha Ben egy visszavonult bankrabló lenne, akit Cam rá akar venni egy utolsó balhéra, amiből mindketten meggazdagszanak, zsírosan élnek, nem kell többet ilyet csinálniuk. Nagyon sok komikum rejlik a két karakter kapcsolatában, mert tök ellentétesek, de ugyanakkor erős köztük a kötődés, a barátság. Én Victorral ugyanígy vagyok a való életben.      

V. R.: Igen, Bryannel nagyon jó barátok lettünk, ez a projekt hozott össze minket. A legtöbb esetben az együtt forgató színészek nem kerülnek túl közel egymáshoz, olykor még annyira sem, hogy egyáltalán beszéljenek egymással. De Bryannel nagy szerencsém volt, a kamerán kívül is jó kapcsolatba kerültünk.

Mi volt a legnehezebb feladat a forgatás során?

V. R.: Az, hogy folyamatosan full fordulatszámon pörögjek. A karakterem viszi szinte az egész történetet, napról napra megvan a motivációja, ezt volt a legnagyobb kihívás megmutatni. 

Mit élveztek a legjobban a forgatásban?

B. G.: A forgatókönyv igazán minőségi: úgy értem, valóban jó karaktereket, jó dialógusokat, jó történeteket sikerült írni, így az egész nem arról szól, hogy végül megcsináljuk-e a farmereket vagy sem, hanem a szereplők közti interakcióról. Üdítő volt egy ennyire filmszerű show-ban részt venni, valamint az HBO-nak dolgozni, amely olyan dolgokat is bevállal, amit más csatornák nem. És nagyszerű volt az is, hogy New Yorkban forgattunk, az egészet ott vettük fel, igazi emberekkel és igazi helyszínekkel. A legjobb hely volt a forgatáshoz: nagyon jól ismerem, és a stáb is nagyon jó volt, remek helyszíneket találtak. Nekem ez valóban egy álommeló volt.               

V. R.: Leginkább azt élveztem, hogy főleg Luis Guzmánnal és Bryan Greenberggel dolgozhattam, akik letettek már egyet s mást az asztalra. És ők nemcsak a képernyőn jófejek, akkor is azok, ha nem forog a kamera.

A sorozathoz mit ad hozzá, hogy mindent New Yorkban vettek fel?

B. G.: A nézőknek, különösen azoknak, akik Európában élnek, és sosem jártak New Yorkban, nagyon jól megmutatja, hogy milyen New York valójában, és milyenek az ottani emberek. Nemcsak többféle kultúrát - zsidót, dominikait, Puerto Ricó-it, afroamerikait - mutat be, de különféle társadalmi osztályokat is, az alsóközéposztályt, az ügyeskedőket éppúgy, mint tőzsdeügynököket, a felső osztályt. Szóval feltár minden társadalmi, gazdasági és kulturális miliőt, ami csak megtalálható Manhattanben, megmutatja, hogy milyen Manhattan valójában. És mivel külső helyszíneken forgattunk, egy csomó jelenetben valódi emberek szerepelnek, statiszták helyett. A pilotban például dzsekiket próbálunk eladni az utcán, és sok ember odajött érdeklődni, kérdezték, mennyibe kerülnek, mi meg csak annyit mondtunk nekik, haladjanak tovább, mert forgatunk, nem is tudták, mennyire igazi lesz ettől minden. Sok jelenetet iPhone-nal vettünk fel, ezek nagyon lazák lettek. Van a második epizódban egy partijelenet, amikor bejövök, és ott ez a csomó modell, tényleg nagyon jól néznek ki, és isznak és cigarettáznak, mintha egy igazi parti lenne. A stáb pedig iPhone-okkal és Blackberry-kkel vette az egészet, amitől a képernyőn is annyira valódinak látszik. Sosem voltam még részese olyan dolognak, ami ennyire elkapta volna a hangulatot - az tényleg egy igazi parti volt. Mondtam is a barátomnak, Kid Cudinak - akinek ez volt az első színészi munkája -, hogy ez nem normális, nem egy mindennapi show-ban van benne. Ez volt a kedvenc részem az egész sorozatban, ráadásul még fizettek is érte.

Forrás: HBO

Az amerikai tévékritikusok szerint a Kergetjük az amerikai álmot nagyban emlékeztet a Törtetők-re. Önök hogyan látják ezt, illetve mennyire tartják előnyösnek/előnytelennek ezt az összehasonlítást?

B. G.: Azt gondolom, ha egy sikeres produkcióhoz hasonlítják a miénket, az mindig előnyt jelent. Elfogadom ezt az összehasonlítást, de szerintem, ha valaki belenéz a sorozatunkba, az egyből tudni fogja, hogy ez mitől a saját ügyünk, a saját utunk. Teljesen más történet, de persze ugyanúgy egy félórás show az HBO-nál, Mark Wahlberg és Stephen Levinson produceri közreműködésével, ami srácokról és partikról szól. A mi műsorunk ugyanakkor sokkal realisztikusabb, földhözragadtabb, a Törtetők inkább a fantázia terméke. Aki belenéz mindkét sorozatba, az tényleg látni fogja a különbséget.

Bryan, ön zenész és énekes, a Kergetjük az amerikai álmot-ban pedig igen markáns szerepet kap a zene. Nem akarta volna, hogy bevonják a zenei munkálatokba?

B. G.: A Kergetjük az amerikai álmot zenéje valóban remek lett, de teljesen más műfajba tartozik, mint amit én művelek. Én amolyan klasszikus énekes-dalszerző vagyok, akusztikus, meditatív dalokat játszom, ide pedig utcai, városias zenék kellettek, jobbára hip hop. Kid Cudival (aki a Kergetjük az amerikai álmot zenéjébe nagyban besegített, játszik is a sorozatban - a szerk.) van amúgy egy közös számunk, amit fel is tettem a YouTube-ra, az a címe, hogy You Can Run. Szóval elképzelhető, hogy a második szezonban már az én zeném is szerepet kap, de ha közreműködök is dalszerzőként egy mozifilmben vagy tévéshow-ban, a számaimnak mindig megvan a helyük: így volt ez az October Road-ban, a Tuti gimi-ben és az Unscripted-ben is. Ez amúgy is olyan dolog, amit magamnak csinálok, ha bekerül egy sorozatba, bekerül, ha nem, nem.

Olyan show-kban vendégszerepelt, mint a Maffiózók, a Harmadik műszak vagy az Esküdt ellenségek. Melyik volt a legemlékezetesebb az ön számára?

B. G.: Vendégszereplés? Hát, ez a Maffiózók esetében igen vicces, mivel ott először csak feltűntem a színen, de kivágták a jelenetemet, úgyhogy írtak számomra egy teljesen új karaktert, szöveggel együtt - de a szövegem is csak annyi volt, hogy "here". Bizonyos körökben ezt mégis jegyzik, ami elég mókás: már majdnem tizenkét év telt el, de a show igen népszerű lett, így amikor valaki látja az önéletrajzomban, mindenképpen akar róla beszélni. "Ó, maga benne volt a Maffiózók-ban, meséljen erről", mondják, mire én azt mondom, "Nos, igazából nem sok mindent csináltam a Maffiózók-ban".

Forrás: HBO

A magyar nézők a Tuti gimi-ből ismerhetik önt (ott Jake Jagielskit játszotta - a szerk.). Az a hír járja, hogy ez a jelenlegi lesz a sorozat utolsó évadja, vissza fog térni esetleg a fináléra?

B. G.: Nem hallottam erről semmit, hogy őszinte legyek. Már több éve nem vagyok a show-ban, és úgy érzem, el is varrták azokat a szálakat, amelyek a karakteremhez kapcsolódtak. Mindenesetre hálás vagyok az ottani tapasztalatokért, és a rajongókért is, akiket a Tuti gimi-vel szereztem. Nagyon jó idők voltak, de igyekszem előre felé nézni, színészként mindig új kihívásokat találni magamnak.            

Victor, korábban feltűnt olyan sorozatokban, mint a Vészhelyzet vagy az Esküdt ellenségek. Adtak ezek valamit a színészi karrierjéhez?

V. R.: A Vészhelyzet-nél és az Esküdt ellenségek-nél is az volt a munkám, hogy bejöttem, megálltam az adott jelzésnél, elmondtam az előzőleg betanult szövegem, aztán hazamentem. A Kergetjük az amerikai álmot-nál viszont azt érzem, hogy tényleg színész vagyok. Ez egy nagyszerű meló, de nem csak az: leülünk, mi is elmondjuk az ötleteinket, átbeszéljük a dolgokat, szóval nem olyan száraz a munka, mint máshol, egy csomó színt tudsz belevinni. Az embereknek itt számít a véleménye, ha nem tetszik a szöveg, amit el kéne mondanunk, nyugodtan szólhatunk - a Vészhelyzet-nél vagy az Esküdt ellenségek-nél nem nagyon volt ilyesmire lehetőség. Nem vagyok persze ellene az olyan munkáknak sem, csak épp a mostaniban felszabadultabbnak érzem magam.

Készített pár dokumentumfilmet is. Gondolkodott rajta, hogy átáll a kamera másik oldalára?

V. R.: Igen, gondolkodom rajta, szerencsére még elég fiatal vagyok. Mindig is nagy vágyam volt, hogy rendezzek, és ez egyre erősebb lesz, minél többet tanulok. De egyelőre még színészként kell sokat tanulnom, hogy aztán annál biztosabban mehessek tovább a következő álom felé.

KAPCSOLÓDÓ CIKK