Csak játszották, hogy férfiként a férfiakat szeretik

Matt Damon, Michael Douglas, Cannes 2013, Túl a csillogáson
A két színész 2013-ban a film premierjén a Cannes-i Filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
A tévétörténelem több fontos meleg karakterét olyan színészek játsszák, akik a valóságban heteroszexuálisok. Van, hogy egy világhírű sztár bújik ki egy szerep kedvéért a bőréből, de olyan is, hogy megtévesztően jó alakítása miatt az illetőről még akkor sem hiszik el, hogy valójában nem meleg, ha felesége és gyereke van. 
Vágólapra másolva!

Eric McCormack (Will és Grace)

A Will és Grace című sitcomban – amelynek a feltámasztásán jelenleg is dolgoznak – két fontos meleg karakter is van, és a Modern család-hoz hasonlóan az egyiket itt is meleg, a másikat pedig heteró színész játssza.

A címszereplő meleg ügyvéd megformálója Eric McCormack kanadai színész, aki már közel húsz éve nős, 2002 óta pedig egy gyermek édesapja is, a rajongók mégis meg vannak győződve arról, hogy az általa életre keltett figuráéval azonos a szexuális érdeklődése.

Eric McCormack és felesége egy tavaly februári eseményen Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

McCormack és felesége, Janet Holden egyébként egy olyan kanadai-amerikai westernsorozat forgatásán ismerkedtek meg, amelyben a nő rendezőasszisztensként dolgozott, a színész pedig egy kőkemény cowboyt alakított, a nagy áttörést azonban természetesen pár évvel később a Will és Grace-beli meleg figura hozta meg a számára.

Annak ellenére, hogy nem meleg, a sztár nagyon is tudott azonosulni Will karakterével, hiszen elmondása szerint a szexuális orientációt leszámítva nagyon hasonlítanak egymásra (mindketten remek házigazdák, jó a humoruk, jó barátaik vannak, akiknek ők is nagyon jó barátaik). „Will ugyanolyan, mint én. Ez azonnal megragadott.

nyilatkozta egyszer McCormack.

A színész később minden bizonnyal felülbírálta álláspontját, amikor a műsor utóhatásaként egyszerűen képtelen volt szabadulni a címkétől, miszerint ő is meleg.

panaszkodott egy alkalommal az Edinburgh-i Nemzetközi Televíziós Fesztiválon, ahol azt is elmondta, hogy még a tévés főnökök sem tudnak máshogy tekinteni rá, pedig ő mindenképpen el akarna játszani valami mást is.

2001-ben a színész az Emmy-gála színpadán még Kim Cattrallt is megcsókolta, amikor átvette tőle a neki járó díjat Forrás: Lucy Nicholson / AFP

A sztárnak ugyanakkor természetesen semmi baja a melegekkel, nagy támogatója az azonos neműek közötti házasságnak: egyszer még egy tüntetésen is részt vett a kaliforniai Fresnóban, hogy a betiltása ellen tiltakozzon, és a Twitteren is mindig kiáll az LMBTQ közösség ügyeiért.

Heather Morris (Glee – Sztárok leszünk!)

Ryan Murphy sztárcsinálós zenés sorozatában az évek során számos meleg karakter felbukkant, mind az állandó, mind a mellékfigurák között. Az ehhez kapcsolódó cselekményszálak közül a legbájosabb minden bizonnyal az volt, amikor a Heather Morris alakította pomponlány, Brittany rádöbben, hogy a barátságnál sokkal többet érez szurkolócsapatbeli társa, a csinos Santana iránt.

A szerelem bimbózása és hullámvölgyei után a két lány később a sztori szerint össze is házasodik – de miközben a valóságban a Santanát megformáló Naya Rivera pár éve biszexuálisként coming outolt, addig Morrisnak az volt az egyetlen vágya a világon, hogy férjhez mehessen a sráchoz, akivel egy középsuliba járt.

„Annyira nagyon hozzá akarok menni feleségül. Ez az, ami igazán fontos a számomra.

Szeretem a színészetet, de ha negatív hatással lesz a kapcsolatunkra, akkor abbahagyom” – idéztük Ezek a sztárok már a középiskola óta szeretik a párjukat című összeállításunkban a színésznőt, akinek a vágya 2013-ban (megszületett első gyermekük), 2015-ben (ő és Taylor Hubbell összeházasodtak) és 2016-ban (megszületett második gyermekük) teljesült is.