Az íróknál már ősidők óta bevett szokás, hogy álnéven alkotnak, és a mai tévé- és filmsztárok közül is nem egynek van művészneve. A változtatás legkézenfekvőbb oka lehet, hogy az illetőnek a születési neve nem hangzott jól, nem volt elég "sztáros", esetleg a nemzetközi közönség nehezen tudta volna kimondani.
Korántsem ez persze az egyetlen ok, előfordul, hogy valaki a családja miatt változtat nevet, mert nem akarja, hogy összemossák szintén a szakmában dolgozó apjával, anyjával, más rokonával. Valószínűleg
Nicolas Cage-et is születési nevén, Nicolas Coppolaként ismernénk,
ha a nagybátyja, Francis Ford Coppola nem lenne világhírű rendező – aki ráadásul munkát is sűrűn adott pályakezdő unokaöccsének, nem véletlenül láthattuk Cage-et a Rablóhal-ban, a Gengszterek klubjá-ban, az Előre a múltba című filmben.
Olyan is előfordul, hogy valakinek a szakmában már régebb óta dolgozó, azonos nevű kollégája miatt kell módosítania a nevét,
ez itthon is afféle íratlan szabály.
Hajdú B. István sportkommentátor és a Barátok közt-ből ismert R. Kárpáti Péter nevében is megkülönböztető szerepet szolgál a B, illetve az R betű – előbbi itt, utóbbi itt mesélt erről az Origónak.
Az okok tehát igen változatosak lehetnek, de érdekesek a sztorik is, hogy ki miért választotta éppen azt a nevet, amelyen végül az egész világ megismerte. Hogy Carlo Pedersoliból a kedvenc söre (Budweiser) és kedvenc színésze (Spencer Tracy) miatt lett Bud Spencer, az viszonylag közismert sztori, de másoknak is akad izgalmas háttértörténete. Lássuk, ki miért lett az, aki!
Egy időben az terjedt el tévesen, hogy a House of Cards főszereplője is Spencer Tracy miatt, a színész nevének összevonásával választotta a Spaceyt, de az igazság az, hogy amúgy is ez volt a középső neve, ahogy egyik nagyanyjának a vezetékneve is. A Fowlert már a középiskolában elhagyta, valószínűleg az amerikai náci párthoz tartozó apja miatt, aki állítólag molesztálta is – erről itt írtunk bővebben.
Az elnök emberei-ben (a fenti fotón) is látott színész hivatalosan sosem változtatta meg a nevét, de úgy érezte, a válogatókon jobb esélye van, ha nem spanyolos névvel pályázik. A Sheent végül katolikus neveltetése miatt egy rádióban, tévében is sűrűn hallott érsektől, Fulton J. Sheentől vette, a Martint pedig a CBS egyik casting directora, Robert Dale Martin után adta magának, tőle kapta az egyik első szerepét.
Négy gyermeke közül a művésznevet egyedül Charlie Sheen vitte tovább,
és érdekes módon ő is lett a legsikeresebb – a többiek közül még Emilio Estevez neve csenghet ismerősen, pedig Ramón és Renée is próbálkozott színészettel, írással, rendezéssel.
Nyilvánvaló, hogy a mostanában az Amerikai Horror Story-ban látható színésznőnek sem Lady Gaga az igazi neve, 19 évesen az első zenekarát még Stefani Germanotta Band (SGBand) néven alapította.
Amikor aztán Rob Fusari producer felfigyelt rá, közösen próbáltak kitalálni az énekesnőnek valami művésznevet, végül a Queen Radio Ga Ga című száma miatt ragadt rá a már ismert alteregó. Fusari elmondása szerint egy SMS-ben csak annyit küldött kolléganőjének, hogy "Lady Gaga", mire az így válaszolt: "Ez az, megvan! Soha többé ne hívj Stefaninak!"
A legutóbb a Stranger Things-ben látott színésznőnek már az eredeti neve is érdekes történeteket hordoz, a Winonát egy minnesotai kisváros, a középső nevét pedig Aldous Huxley felesége, Laura után kapta – előbbi helyhez közel nőtt fel, utóbbi a család barátja volt. A Ryder végül apja egyik kedvencéről, Mitch Ryder zenészről ragadt rá.
A Glee szépsége, a 2017-et meztelenül köszöntő Michele egyszerűen eldobta a vezetéknevét, miután azt mindenki másképp mondta ki – helyette inkább két keresztnevet használ. Már az első meghallgatásán, nyolcévesen Lea Michele-ként mutatkozott be, és aztán – a kis Cosette-ként – be is került a Nyomorultak Broadway-változatába, ekkor ragadt rá végleg a név.
Előfordul, hogy egy színésznek, színésznőnek egyszerűen elrendeli az ügynöke vagy a stúdiója, hogy válasszon valami jobb hangzású nevet magának – Archibald Leachből is például a Paramount nyomására lett Cary Grant annak idején. A Molinsky néven született komika már a pályakezdéskor sem volt híján a humornak, így azzal szúrt oda a névváltoztatást sürgető ügynökének, Tony Riversnek, hogy az ő vezetéknevét vette fel.
A karrierjét tévés produkciókban kezdte, 1975-ben az első szerepét még Michael Douglasként kapta – ezt azonban az amerikai színészszakszervezet, a SAG szabálya szerint el kellett vetnie, ha továbbra is a pályán akart maradni, hiszen a másik Michael Douglas ekkor már ismert volt, épp a San Francisco utcáin című sorozatban szerepelt.
A fiatalabb Michael végül
Buster Keaton iránti rajongása miatt választotta új vezetéknevét,
bár több helyen megjelent annak idején, hogy Diane Keatonnek akart imponálni ezzel – aki egyébként szintén nem a saját nevét viseli, Diane Hallként született.
És hogy Neta-Lee Hershlagból miért lett Natalie Portman? Lapozzon, és megtudja!