Pápai Joci készül az Eurovíziós Dalfesztiválra, már Izraelben van

Pápai Joci
Vágólapra másolva!
Megkezdődtek Pápai Joci bemutatkozó klipjének felvételei Tel-Avivban, a videókat a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon történő fellépései előtt láthatják majd a nézők.
Vágólapra másolva!

Pápai Joci vasárnap érkezett Tel-Avivba, ahol délután már táncos főpróbán vett részt a versenyzőt és Izraelt egyszerre bemutató klip koreográfusával és táncosaival. A klip felvételeit hétfőn fejezték be egy izraeli történelmi helyszínen. „Először járok Izraelben, nagyon hálás vagyok a sorsnak érte, fantasztikus hely” – mondta el A Dal 2019 nyertese a helyszínen az MTI-nek.

A bemutatkozó filmek koncepcióját az izraeli szervezők alkották meg, a különleges helyszíneken az eurovíziós énekesek helyi táncosok körében Izrael történelmi és vallási emlékhelyein jelennek meg. „Nagyon profik, látják rajtam, hogy nem vagyok táncos, így mindenben segítenek” – tette hozzá.

Forrás: Instagram/A Dal

Elmondta, hogy a májusi színpadra lépés előtt mindenképpen szeretné látni Jeruzsálemet, úgy érzi, ez erőt ad majd a versenyzéshez. Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválon a május 14-i elődöntőben énekli majd Magyarország képviseletében Az én apám című számot, és ha sikerül továbbjutnia, a május 18-i döntőben ismét felléphet.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer sikerült megnyernie a válogatót, hiszen két évvel ezelőtt Origo című dalával már győzött, ő képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol 8. lett.