Szabó Franciska már tudja, kit küld ellenfélnek az Exatlon mai párbajára

Vágólapra másolva!
Szabó Franciskának kell döntenie arról, ki legyen Móricz Dániel ellenfele a péntek esti párbajon.
Vágólapra másolva!
Dani kap ellenfelet hamarosan TV2

Csütörtökön megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a Bajnokok azt eltervezték, de a szerdai súlyos vereség után várható is volt, hogy tőlük távozik majd valaki. „A párbaj kiválasztásánál abszolút az eszemre fogok hallgatni, mindegyik fiút nagyon szeretem, de fontos szem előtt tartani a csapat érdekeit. Nem tudjuk pontosan meghatározni a fiúk statisztikáját, de a leggyengébb statisztikájút fogom beküldeni Dani mellé, mert így azonos esélyekkel tudnak szembeszállni egymással" – magyarázta Franci. Nézzük előbb a tabella elejét, igaz, hogy ő még sérült, de így is neki vannak a legjobb számai a pirosak közül:

Alább a tabella második fele, látszik, hogy Dani gyengébb játékos, nagyjából háromból két futamot elveszít, egyet hoz, így nincs esélye a dobogóra. A játékosok legfeljebb magukban számolgatnak, pontos számokat nem tudnak – de mi igen, mutatjuk is alább. Ha igaz, amit Franciska mondott, akkor világos a helyzet, Bors Máténak kell mennie ellenfélnek.

Szavazzon!

Kinek drukkol a harmadik Exatlonban?