A The Quarrymen (vagy Quarry Men) egy liverpooli, angol zenekar volt, 1956-ban alapította John Lennon, és leginkább azért meg a popzene történetében, mert ebből a formációból lett később minden idők talán legismertebb együttese, a Beatles. Lennon ebben muzsikált pár barátjával, iskolatársával, mindenki a liverpooli Quarry Bank High School növendéke volt akkoriban a bandában. Paul McCartney 1957 októberében érkezett a formációba, majd fél évvel később ő mutatta be George Harrisont Lennonnak. Utóbbi nem volt nagyon lelkes, hiszen akkor Harrison akkor csak 14 éves volt.
A zenekar eztán egyre inkább rock and rollt játszott, a korábbi skiffle helyett, az eredeti bandatagok egy része pedig kilépett. Lennon, McCartney és Harrison eztán különféle néven léptek fel, ilyen volt a Johnny and the Moondogs vagy a Japage 3, de 1959-ben visszatértek a Quarrymen elnevezéshez. Még Los Paranoias néven is üzemeltek egy darabig.
Feljegyzések szerint 1960. május 5-én Silver Beetles volt a nevük, egy alkalomra, majd bő egy héttel később Silver Beats, akkor a Lathom Hallban játszottak, Liverpoolban. Egy héttel később ugyanezen a néven léptek volna fel, de az a koncert elmaradt, majd 1960 júliusától már a Silver Beatlest láthatták a zenekedvelők, tehát megjelent a betűcsere.
Augusztus közepén már Beatles volt a banda neve, állítólag Stuart Sutcliffe és Lennon ötlete volt, de olvasni olyat is, hogy George Harrison és Derek Taylor hozta – utóbbi intézte akkoriban a zenekar sajtóügyeit. Lennon első felesége, Cynthia szerint egyszer alaposan berúgtak a fiúk, akkor akartak valami nevet, amely egyszerű is, és bogárra, rovarra is utal, mint Buddy Holly bandája, a The Crickets. Ezen a bulin születhetett a név, Stuart Sutcliffe gondolta ki egyedül – ez egy általánosan elfogadott teória. A többi pedig történelem, a végeredmény pedig a világ egyik legnagyobb hatású zenekara.
Lapozzon, van még sztori híres együttesek névcseréjéről!