Hogyan készül a műsorra?
- A műsorra való készülés egy nagyon vékony jég. Pont a héten volt egy baráti beszélgetés a zsűritársakkal, ahol ez volt a téma. A készülés első fázisában mi négyen néztünk felvételeket külföldi adásokból és kielemeztük azokat. Ez segíti, hogy gördülékeny legyen köztünk a kommunikáció. Ezt a felvételet majd vissza is szeretnénk nézni még, hogy ezt is kielemezzük.
Másrészről viszont a spontaneitásnak nem szabad elvesznie,
tehát nem lehet mindenre előre 100% felkészülni. A tánc körvbeveszi a színházban az életemet, tehát ez is segít egy jó alapot nyújtani. A táncosokat mi sem látjuk próbálni, ugyanakkor fogjuk őket látni először táncolni, mint a néző. Egyszerre fogjuk őket szakmai szemmel és nézői szemmel is nézni.
Van-e táncos múltja?
- Gyermekéveimben jártam társastáncra, tehát alapvetően a tánctípusokról van tudomásom és rendezőként szinte csak musicaleket készítek, ami révén a tánc egyértelműen hatással van rám.
Meglepődött mikor felkérték zsűritagnak?
- Nem, mert már sokszor volt szó arról a TV2-nél, hogy együtt dolgozzunk, de egyeztetési problémák miatt ezek sajnos mindig meghiúsultak eddig. Most végre sikerült.
Inkább szigorúbb vagy engedékenyebb zsűritag lesz?
- Remélem az utóbbi, de azért ez nehéz. Fontos, hogy legyenek elvárásaink és komoly munkát fektessen bele mindenki, és ha ez nem fog látszódni valakinél, akkor nem félek kemény szavakat mondani majd.
De nem akarok magamra húzni semmilyen szerepet előre.
Úgy a spontaneitás is elveszne. Mindannyian más karakterek vagyunk zsűrin belül is, és a korábban már említett közös próbáinkon, kiderült, hogy nagyon sokszor nem vagynk egy véleményen valamivel kapcsolatban, ami nagyon jót fog tenni majd a műsornak.
Min dolgozik még?
- Sok dolog van most. Nemrég fejeztük be e a Most vagy soha című film forgatását, mely a márciusi ifjak történetét dolgozza fel. Pont az első élő műsor előtti napon fogunk egy első vetítést nézni egy részletéből. Ez egy három éves munkafolyamat az utómunkával együtt, így nagyon komoly project. Emellett a Kőszívű - A Baradlay legenda és a Puskás című előadások is porondon vannak, úgyhogy nem unatkozom.