Több mint százezer forintból öltözött Beyoncénak Tolvai Reni

Tolvai Reni /Instagram
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban mi is megírtuk, új divatkollekciót dobott piacra Beyoncé, melyet kislányáról Blue Ivy-ről nevezett el.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő az új összeállítást, az egyik neves sportruházati céggel közösen hozta létre, mellyel már korábban is volt hasonló együttműködése. Az új darabok jellegzetessége, hogy a piros árnyalatok dominálnak benne és szabásuk, anyagok tekintetében is elég extrémre sikerültek, egyik ruha sem hétköznapi viselet.

Tolvai Reni is szeretei a kihívó darabokat és sosem titkolta, hogy nagy példaképe a világsztár. Ezért egy fotózás kedvéért magára öltötte a kollekció egyik komplett szettjét, így kedvence bőrébe bújhatott egy rövid időre. Azt nem tudni, hogy az egykori Megasztár-győztes saját ruháit viselte-e, vagy kizárólag a fotózás kedvéért bújt-e a szettbe, de a rajta látható darabok nagyjából 109.000 magyar forintba kerültek.