Rúzsa Magdiék a templomba is magukkal vitték a hármas ikreket

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Az énekesnő az Instagramon jelentette be február elején, hogy megszülettek a babái, majd néhány hét után haza is mehettek a kórházból. Korábban beszámolt már arról, hogy milyen három gyerekkel babakocsival közlekedni a járdán, most pedig elárulta, hogy húsvét előtt a templomban jártak együtt. "Ők is jöttek velünk. Hálát is adtunk, hogy meghallgattatott a kérésünk és mindenki egészséges" - írta a nagypénteken készült kép mellé.
Vágólapra másolva!