Megalázták és nyugdíjba küldték a műsorvezetőt, nemsokára meghalt

Richard Cartridge, BBC
Richard Cartridge
Vágólapra másolva!
Richard Cartridge 47 évig dolgozott a BBC-nél, a műsorvezető két hónappal azután halt meg, hogy nyugdíjba küldték - írja a Borsonline. 
Vágólapra másolva!

A 72 éves Richard Cartridge 47 évig dolgozott a BBC-nél, még akkor sem hagyta abba a munkáját, amikor 2016-ban Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála. Lánya, Lucy azonban azt állítja, hogy a diagnózist követően édesapját egy gyenge, idős emberként kezelték a munkahelyén.

A diagnózist követően Richard fizetését csökkentették, és azt a kérését is elutasították, hogy otthonról dolgozzon a Covid-19-világjárvány idején.

Majd 2020 júniusában váratlanul közölték vele, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Június 7-i utolsó adásában Richard bevallotta:

Heteken belül állapota olyan gyorsan romlott, hogy kórházba került.

Hat héttel később meghalt.

"Édesapám hűséges alkalmazott volt majdnem 50 évig, de kevés tiszteletet kapott. Júniusban közölték vele, hogy elengedik, és felszólították, hogy jelentse be visszavonulását, különben a menedzsere teszi meg, és nem lesz búcsúadás. Csalódottnak érezte magát. És hetekkel később már kórházban volt."

A BBC szóvivője azt mondta, Richard Cartridge szeretett műsorvezető volt, és együttéreznek a családjával.

"Beszéltünk a lányával, Lucyval, és továbbra is tartjuk a kapcsolatot vele."