VV Anett fenyegetőzik, menekülne a drogszeánsz elől - elmondjuk, miért nem tud

Béres Anett, VV Anett
Vágólapra másolva!
Béres Anett nemrég mesélt arról először, hogy milyen hallucinációkat élt át a drogszeánsz során, mi miatt szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy hetekig kellett a kórházban ápolni. Most mégis szeretné jobb színben feltüntetni magát, és azt mondja, a súlyos hallucinációs állapotot előidéző ayahuasca nem is drog. Sőt, azt követelte, ezt töröljük minden cikkünkből, különben perel. Nem tesszük, elmondjuk, miért.
Vágólapra másolva!

VV Anett már otthon lábadozik, a drogos szeánsz után jó ideig volt kórházban, az életét az orvosoknak köszönheti.

Az ügyben már a rendőrség is nyomoz: kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves szentendrei nőt hallgattak ki gyanúsítottként a siklósi nyomozók.

Eközben a szeánsz után súlyosan megsérült Béres Anett azzal kereste fel az Origót e-mailben, hogy a súlyos hallucinációs állapotot előidéző ayahuasca - szerinte - nem drog. Az e-mailben azzal fenyegetőzött, hogy beperel minket, ha a drog szót nem töröljük a róla szóló cikkeinkből.

Csakhogy az ayahuascáról közismert, hogy súlyos hallucinációkat okoz. VV Anett a Wikipédia oldalára hivatkozik, az azonban mindjárt az első sorban azt írja: "az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet". Ráadásul a hatóanyaga a DMT, ami Magyarországon tiltott kábítószer.

Béres Anett TV2

Korábban Zacher Gábor mondta el az ügy kapcsán, hogy a szóban forgó szertartáson fogyasztott ayahuasca is tudatmódosító hatással rendelkező növények elegye, amivel Zacher szerint nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis akár 14-16 órán át tartó hallucinációt is okozhat.

Ráadásul a hatóanyag, amit tartalmaz, itthon listázott kábítószernek számít.

A toxikológus azt is hozzátette, hogy a szer hatását a használó aktuális lelkiállapota is befolyásolhatja.

Előfordulhat továbbá, hogy a fogyasztó benne ragad a hallucinációs állapotban, ahonnan gyógyszeres kezeléssel lehet visszahozni.

Sőt, Zacher Gábor szerint akár évek múlva is visszatérhet a hatása.