Matthew McConaughey azt állítja, hogy Woody Harrelson testvére

True Detective, a HBO sorozata, A törvény nevében
Woody Harrelson és Matthew McConaughey
Vágólapra másolva!
A két színész többször is játszott már együtt filmekben és sorozatokban és elég gyakran alakítottak már testvérpárt is a közöttük lévő hasonlóság miatt. McConaughey és Harrelson a való életben is nagyon jó barátok, ezért megdöbbentő ennyi év után, hogy az egyikük azt állítja, valójában testvérek lehetnek.
Vágólapra másolva!

McConaugheynek jó oka van azt feltételezni, hogy Woody Harrelson valójában a féltestvére lehet, hiszen a színész édesanyja egyszer nagyon sejtelmesen fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Néhány évvel ezelőtt Görögországban ültünk, és arról beszélgettünk, hogy milyen közel állunk egymáshoz és a családjainkhoz.

- mondta egy podcastben Matthew McConaughey, aki azt is elmagyarázta, hogy a jelenlévők közül mind érezték, hogy mit is jelentett anyja szájából a nyomatékosított ismerte kifejezés.

A színész elmondta, hogy valóban kicsi a világ, mert bizonyítani is tudják, hogy az akkor már másodjára válófélben lévő édesanyja és Harrelson édesapja közel kerültek egymáshoz azokban az időkben. A két jó barát fontolóra vette már a DNS-tesztet is, de azért is halogatja, mert tart attól, hogy valóban kiderül, hogy akit apjának hitt és felnevelte, valójában nem is a véreszerinti apja - írja a Guardian.

Woody Harrelson és Matthew McConaughey többször is dolgoztak már együtt Forrás: HBO