Hatalmas bajban van Varga Viktor

Varga Viktor és édesapja
Varga Viktor és édesapja
Vágólapra másolva!
Komoly probléma lépett fel Varga Viktor házával kapcsolatban, teljesen elkorhadt annak faszerkezete.
Vágólapra másolva!

Majdnem 15 millió forintos kár érte a celebet, aki édesapjával már három éve dolgozik álomotthonán. A zenész a ház emeleti részét úgy alakította ki, hogy legyen egy kis rész benne, ami kapcsolódik a természethez.

Azonnal meg kellett kezdeni a felújítást a faszerkezeten, mert teljesen elrohadt, ami veszélyessé tette az egészet. Közel 15 millió forintos a kár" – mondta Viktor a Metropolnak.

Úgy látszik túl hosszúra nyúltak apukámmal az építkezések. Ketten lassan haladtunk" – tette hozzá a celeb, aki nem adja fel az álmát, addig dolgozik az otthonán, míg az el nem készül.

Forrás: Bors, Szabolcs László