Már vásárolt a több milliós nyereményéből Schobert Norbi és Rubint Réka fia

Farm VIP, Schobert
Vágólapra másolva!
A Farm VIP győztese  ifj. Schobert Norbi lett, aki 12 millió forintot vihetett haza, amit elsősorban a tanulmányaira fordít. A főnyeremény 11 millió forint volt az utolsó adásnapon, de egy korábbi játékban már szerzett 1 millió forintot, amit el is kezdett elkölteni. "Ezzel is megvolnánk! Zalán karácsonyi ajándéka. Négy napig tartott mire összeraktuk! Nem tudom emlékeztek-e, de megígértem, hogy a nyert 1 millió forintból, Zalán azt választ, amit akar" - írta közös képük mellett.
Vágólapra másolva!