Senkinek nem tetszik Berki Mazsi változása, keményen bírálják az új külsejét

Berki Mazsi
Berki Mazsit gazdag barátja is elkíséri a szépészeti beavatkozásaira
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Berki Mazsi újabb szépészeti beavatkozáson járt, amivel a közösségi oldalán próbált dicsekedni, de nem a várt reakciókat kapta a követőitől, akiktől azóta is özönlenek a kritikák a legújabb fotója alatt.
Vágólapra másolva!

Berki Mazsi folyton a luxuséletével akar dicsekedni, így a plasztikáztatással is, melyektől az utóbbi időben szinte már felismerhetetlenre változott. A kritikák ellenére sem tud leállni a szépészeti beavatkozásokkal, most extrém hosszú póthaját mutogatja, de nem aratott vele túl nagy sikert.

Berki Mazsi régen, ma már szinte rá sem lehet ismerni Forrás: Berki Mazsi/Instagram


Hatalmas változásokon mentem és megyek keresztül a mai napig keresve a végső állomást, amihez úgy érzem már nagyon közel vagyok minden szempontból" - írta a fotó mellé, ami alatt özönlenek a kritikák, sokak szerint egyáltalán nem áll jól neki ez a stílus, és olcsó hatást is kelt, mert látszik, hogy nem a saját haja.

- írta valaki, majd egy szakember is megerősítette ezt a véleményt.

Vágasd le mellig, sokkal szebb lesz, és tetess fel többet, mert nagyon látszik, hogy nem a tiéd..." - írta valaki, aki szakmai szemmel is megerősítette a követők véleményét.

"Nem bántásból mondom, tényleg, neked nem áll jól a hosszú!! A röviddel sokkal helyesebb vagy!" - érkeztek a hasonló megjegyzések Berki Mazsi póthajára, volt, aki azt is megjegyezte, hogy biztos olcsó volt, mert nagyon annak tűnik.

Berki Mazsi nem a várt reakciókat kapta a legújabb fotója alatt, senkinek nem tetszik a póthaja Forrás: Berki Mazsi Instagram

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!