Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kucsera Gábor először szólalt meg a megcsalásokról

Kucsera-Tápai Szabina
Vágólapra másolva!
Az olimpiai sportoló a Tápai Szabinával való válásáról beszélt a nyilvánosság előtt. Kucsera Gábort megtépázta az elmúlt időszak, mivel állítása szerint el akarta kerülni, hogy ennyit foglalkozzon a magánéletével a média.
Vágólapra másolva!

A Tények Plusz foglalta össze, amiket eddig tudni lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina válásáról, többek közt a megcsalások is szóba kerültek. A szakításuk bejelentése óta már több ismert nővel is hírbe hozták Kucsera Gábort, úgy mint a férjezett Sydney van den Bosch, vagy G.w.M exe, Nagy Melanie.

"Nyilván megvisel ez a helyzet, ami most itt köztünk, illetve a médiában kialakult. Ezt én szerettem volna elkerülni. A gyerekek tudatosan nem voltak a médiában, úgy voltam vele, hogy amikor Bence elsős lett, akkor ezt tudatosan meghúztuk, hogy nem szeretnénk, hogy ő szerepeljen" - kezdte Kucsera egy rádióinterjúban, amiről most a TV2 is beszámolt.

Én hatalmas nagy küzdő vagyok, az én hátam mindent elbír. Lehet engem köpdösni, meg pocskondiázni, én ezt elbírom, ezt a sportból hoztam. Össze tudom rakni az agyam egy pillanat alatt. Egy sportolónak 24 órája van feldolgozni a kudarcot, utána menni kell tovább. Én is így próbálom most élni az életem" - fogalmazott a megcsalásokról.

Különös véletlen, hogy a napokban épp Dudás Miki mesélt kínos történetet a válófélben lévő Kucsera Gáborról, holott nemrég az ő házasságáról is azt beszélték, válságban lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről