Molnár Anikó egyre merészebb fotókat tesz közzé az OnlyFans-oldalán

Molnár Anikó
Vágólapra másolva!
Hirtelen nagyon sok barátja lett Molnár Anikónak, most, hogy az OnlyFans-oldala beindult. Olyan emberek is megkeresik, akik az elmúlt években felé sem néztek - mesélte a Ripostnak Molnár Anikó.
Vágólapra másolva!

Molnár Anikónak nem lehetnek egyszerű napjai. Alig egy hónapja indult el az OnlyFans-oldala, de máris felfordult körülötte a világ - írta a lap. Előkerültek a régi "barátok", akik pénzt remélnek,

a fél ország arról beszél, hogy milliók ömlenek a számlájára, a másik fele pedig arról, hogy micsoda könnyűvérű nőcske, akinek büdös a munka.

A hirtelen támadt érdeklődőkről azt mondta: Na az a kedvencem.

Folyamatosan cseng a telefonom és olyan emberek érdeklődnek a hogylétem felől, akikről évek óta nem is hallottam

- mondta a lapnak. Akiket eddig érdekes módon semennyire sem érdekelt, hogy élek vagy halok. Szerencsére megedzett engem a több évtizedes közszereplői státusz, pontosan tudom, melyik polcon van a helyük. Sajnos, vagy hála Istennek, már nem tudok csalódni. Tudom milyenek.

Ahogy azokat is jól ismerem, akik a közösségi oldalakon prűdnek, istenfélőnek mondják magukat, miközben engem és az életem kritizálják.

Álszentek, akiknek semennyire sem érdekel a véleményük. A celeb tehát fáradhatatlanul fejleszti az oldalát, ahova nemsokára még merészebb fotók kerülnek majd ki.

mondta el Anikó.