Nyomozás folyik Kelemen Anna szexképei ügyében

Kelemen Anna
Vágólapra másolva!
Felháborodva nyilatkozott Kelemen Anna arról az esetről, hogy csalók áldozatává vált, illetve nemcsak ő, hanem követői tábora is, mivel pénzt próbálnak meg kicsalni az egykori pornósztár nevével visszaélve. A csalók Kelemen Anna lopott képeivel hirdetik magukat, melyeket fizettségért cserébe adnak tovább az érdeklődőknek. Az ügyben a feljelentés megtörtént, súlyos következményei lehetnek a tettesre nézve.
Vágólapra másolva!

Kelemen Anna dühösen nyilatkozott a csalókról, akik már másodjára próbálkoznak ugyanazzal a módszerrel, mint korábban. A pornósztár elmondása szerint folyamatos kapcsolatban áll a rendőrséggel, ugyanis már korábban megtette a feljelentést az ügyben, de nem találták meg az elkövetőket.

Fél évvel ezelőtt jelent meg ez a kamuoldal, ahol leszedték az Instagramomról a képeimet, és leírják, hogy milyen formában tudsz pénzt utalni ezekért. Teszik ezt az én nevemben. Itt nem az a kérdés, hogy mit árul, hanem hogy pénzért. Ez csalás" - mondta Kelemen Anna, aki leginkább követői megrendült bizalma miatt aggódik és miattuk haragos, mert nem szeretné, ha miatta kerülne bárki is csalás áldozatává.

Akkor elmentem a rendőrségre és feljelentést tettem, el is tűnt a felület, de most megint megjelent. Én meg vagyok győződve arról, hogy ez ugyanaz a csapat. Egyébként letöltendő börtönbüntetést vonhat maga után, ha megvan a tettes. Ez komoly bűncselekmény. Folyamatosan tartom a kapcsolatot a nyomozókkal" - folytatta az egykori playmate, aki szeretné figyelmeztetni a gyanútlan követőket, hogy ne dőljenek be a csalóknak.

„Nem szeretném, ha valaki megütögetné a vállam, hogy figyelj, én fizettem, de nem kaptam érte semmit" - tette hozzá, hogy milyen kellemetlen számára a helyzet. Szeretné figyelmeztetni a hasonló helyzetben lévőket, ha hasonló jelenséget észlelnek, cselekedjenek, hogy mással ez ne fordulhasson elő.

- zárta a gondolatait a Ripostnak Kelemen Anna, aki úgy gondolja, hogy annyiban szerencsés, hogy a saját fiókjait nem tudták feltörni, de már több ilyen esetről is hallani lehetett.

Kelemen Anna Facebook