Elképesztő adósságáról beszélt Fekete Dávid

Fekete Dávid
Fekete Dávid, énekes.
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Fekete Dávid még mindig tárgyalására vár, bár közel három éve tart az a per, amelyben közel 320 millió forintos csalással vádolják őt. Az énekes sosem szólalt meg és nem árult el részleteket eddig arról, miért került előzetes letartóztatásba hosszú időre, most úgy döntött, hogy elmondja a Hajdú Péternek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

Nem egyszerű Fekete Dávid élete, mióta letartóztatták és 14 hónapig fegyházban őrizték őt előzetes letartóztatásban. Tavaly engedélyezte számára a bíróság a házi őrizetet, melyet édesanyja győri lakásában tölthetett, majd ezt is enyhítették nemrég, így szabadon mozoghat Győr közigazgatási területén, valamint az otthona és Lébény közötti utat is bármikor megteheti, hogy ikerfiait láthassa.

Semmihez nem fogható, egy fegyházfokozatú börtönben... életedben soha nem felejted el" - magyarázta Hajdú Péternek Fekete Dávid, aki a Frizbiben mesélt a börtönélményeiről.

Az egykori megasztáros azt is elmondta, hogy milyen nehéz pénzügyi helyzetbe sodorta magát annak idején, ez is közrejátszott abban, hogy ilyen szigorú bánásmódban részesült.

- hangzik el a műsor beharangozójában Fekete Dávidtól.