Reagált a szakításról szóló pletykára Kulcsár Edina és G.w.M

Kulcsár Edina és G.w.M
Vágólapra másolva!
Korábban már megírtuk, hogy a követők azt gondolták, szakított Kulcsár Edina és G.w.M, ugyanis jóval kevesebb a szerelmes, ölelkezős fotó és bejegyzés a két celeb közösségi oldalain. A hír nem igaz, ezt egy képpel tudatta a pár. 
Vágólapra másolva!

Férjével közös képet tett ki közösségi oldalára Kulcsár Edina, amit itt lehet megnézni. A rapper és az egykori szépségkirálynő éppen egy autóban ülnek egymás mellett. G.w.M azt írta a kép alá:

Edina azonnal válaszolt:

Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben a házaspár életében, azt leszámítva, hogy a zenész a napokban kórházba került.

Forrás: Kulcsár Edina/G.w.M