Születése megrázó történetéről beszélt Horváth Gréta

Horváth Gréta
Vágólapra másolva!
Horváth Gréta ma ünnepli 33. születésnapját, ennek alkalmából el is utazott Törökországba, ahová testvérét is magával vitte. Azt nem tudni, hogy titokzatos párja és kisfia is velük utazott-e, de szemmel láthatólag remekül érzik magukat. Az Ázsia Expressz egykori sztárja egy merész fotót is mutatott magáról, melyhez meglepően mély és megható sorokat írt, melyekkel édesanyjának mondott köszönetet.
Vágólapra másolva!

Horváth Gréta születésének megrázó körülményeiről is írt a hosszú bejegyzésben, melyet 33. születésnapja alkalmából tett közzé. A posztban édesanyjának üzent, aki annakidején majdnem belehalt lánya születésébe.

Köszönöm Anya, hogy 33 évvel ezelőtt megküzdöttél értem, értünk. Ez a nap rólam szól elvileg, de tudod az én szülinapomon Téged jobban szeretlek ünnepelni, mint magamat! Nem hiszek abban, hogy a születés élménye hatással van a gyerek és édesanyja kapcsolatára.

- kezdte a megrázó bejegyzésben Horváth Gréta, aki nagyon hálás az édesanyjának, amiért életet adott neki.

Mama anyukámat sürgősségi császárral hozta a világra, ennek ellenére egy erős és szoros, gondoskodó kapcsolatot ápolnak, ápolunk így 3-an! Az elmúlt 1 évben keményen dolgoztam magamon, és nagyképűség nélkül le merem írni, hogy jól érzem magam és jóban vagyok magammal. Tudom furán hangzik az előző mondatom, de megdolgoztam érte" - fogalmazott a posztban az influenszer, aki ezzel tavalyi válására utalt, ami eleinte nagyon megviselte, de rengeteget tanult belőle és elmondása szerint sokkal kiegyensúlyozottabb az élete.