Mint korábban írtuk, Kulcsár Edinának üzenhetett Nagy Melanie azzal, hogy ő is hasonló edzésprogramot kezdett, mint az egykori szépségkirálynő, csak ő személyi edző segítségét is kérte a gyors fejlődéshez. G.w.M volt párja saját bevallása szerint eddig nem volt rá jellemző a testmozgás, de már régóta szerette volna elkezdni. Mindenesetre érdekes egybeesés, hogy akkor kezd bele, amikor Kulcsár Edinát folyton az edzős videói miatt kritizálják.
"Régóta terveztem, hogy ne csak a mentális egészségemre koncentráljak, hanem az életmódomon is változtassak. A mindennapi mozgás, a tudatosabb étkezés eddig hiányosságom volt. Mondják, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.
Most eljött az én időm, bezsúfolom az edzést is az egyébként is mozgalmas életembe
- fogalmazott Nagy Melanie, aki arra utalt, hogy rengeteget dolgozik, főleg, mióta G.w.M elhagyta őt és két közös gyereküket azért, hogy mindent meg tudjon teremteni számukra egyedülálló anyaként is.
Nem az a típus vagyok aki folyton a mérlegen áll.
A fő célom az egészséges életmód: hogy jobb legyen az állóképességem, egészségesebb legyek. Szeretnék jó példát mutatni ezzel a gyermekeimnek. Az pedig csak hab a tortán, ha formásodok, feszesebb leszek kicsit" - magyarázta Nagy Melanie, aki valószínűleg már készen áll egy új szerelemre is, de erről nem igazán beszél a nyilvánosságnak.
G.w.M volt párja valamiben nem követi Kulcsár Edina példáját, akit mostanában otthoni edzős videói miatt támadnak sokan, hiszen ő úgy érzi, hogy profi segítségre van szüksége, mivel tapasztalatlan ezen a téren.
Egyértelmű volt számomra, hogy edzőteremben, ellenőrzött körülmények között álljak neki a mozgásnak.
Nagyon kitartó nőnek tartom magam az élet minden területén, remélem, ez itt is megmutatkozik majd! Az edzésben segítségemre van személyi edzőm, Kovács Máté is. Ő a családunk barátja, régóta ismerem, abszolút rá merem bízni magam. Hitelesen képviseli azt az életszemléletet, amit szeretnék legalább részben elsajátítani" - zárta gondolatait a Borsnak Nagy Melanie, aki nagyon elszántnak tűnik az új életmódja kapcsán.