Alázás és zsarolás: iszonyatosan összeveszett a Házasság első látásra egyik párosa

Házasság első látásra
Házasság első látásra
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
János és Nelli esküvője borzasztóan indult, és a folytatás sem lett jobb. A TV2 sikerműsorában vannak összeillő párok, de náluk már a szertartáson sem volt meg az összhang, a rokonszenv.
Vágólapra másolva!

Mint a videón látható, Hegedűs Kornélia nem épp úgy viselkedett, mint egy meghatott menyasszony: amikor az anyakönyvvezető megkérdezte, hogy kíván-e házasságot kötni, hosszan kivárt, a vállát vonogatta, majd kinézett a barátnőire, jelezve tanácstalanságát. 

Házasság első látásra
Házasság első látásra: kuncog és kivár a menyasszony, mosolyog, de feszeng a férj 
Fotó: TV2

Vigyorgott is közben, amit a férfi megalázónak tartott, majd nevetgélve közölte, hogy “igen.” Ezt a roppant kellemetlen eseményt tette szóvá János. “Biztos, hogy nagyon kellemetlen lehetett, de nem tartottam olyan nagy dolognak” - magyarázkodott a menyasszony. Részletek a videón: 

Később a vita folytatódott, a férfi láthatóan megsértődött, gúnyosan, feszülten nevetgélt, a nő pedig kínosan magyarázkodott arról, hogy "az érzéseket nem lehet kierőszakolni." Kornélia szerint már az első éjszakán zsarolta őt János, és jelezte, hogy ő csak akkor ad csókot a férjének, "ha jönnek az érzések."

Részletek ezen a videón:

Jánosnak gyerekként sem volt könnyű. "Elég nehéz gyerekkorom volt. Én egy hallássérült családba születtem, majd 10 évesen elvittek minket a fóti gyermekvárosba a testvéremmel, ahol két évet voltam. 

Nem volt egyszerű, ugyanis nagyon sokat csúfoltak, bántottak.

Két év után kikerültem vissza a nagybetűs életbe, ahol ugyanezeket a sebeket éltem át: miért nincsen ünneplő ruhám, miért nem tudnak beszélni a szüleim. Ezek lelkileg eléggé megviseltek. Önbizalmamat ez nagyon mélyen érintette. Nehéz gyerekkorom volt, amit próbáltam mindig titkolni" - emlékezett vissza. Erről itt írtunk korábban. 

A héten indult a TV2-n a Házasság első látásra című műsor, amelyben a szereplők látatlanban, rögtön az első találkozáskor anyakönyvvezető elé állnak, hogy összeházasodjanak a pszichológus szakértők által kiválasztott párjukkal. A reality minden hétköznap este látható a csatornán.