Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

G.w.M elképesztő titkot osztott meg a Kulcsár Edinával való kapcsolatáról - videó

Kulcsár Edina, G.w.M
Vágólapra másolva!
G.w.M és Kulcsár Edina közel két és fél éve vállalták fel, hogy egy párt alkotnak. Kapcsolatuk igen megosztó volt, azonban 2023-ban össze is házasodtak, és már a második közös gyereküket várják.
Vágólapra másolva!

Hatalmas botrány volt még 2022. januárjában, mikor kiderült, hogy Kulcsár Edina nem várt sokáig a Szabó András Csutival való válásuk bejelentése után, néhány nappal új párját is megmutatta, aki nem más, mint G.w.M rapper. Kapcsolatukat nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, a média pedig napi szinte foglalkozott az életükkel.

Megismerkedésüket most a rapper is felidézte, aki úgy gondolja, hogy őt és Edinát az ég is egymásnak teremtette.

"Mi nagyon megtaláltuk egymást. Nagyon durva, hogy hiába voltak példák körülöttem, én nem akarok a párom nélkül egy wellnessbe sem elmenni. 

Ha nincs Edina, akkor nem hiszem el, hogy létezik ilyenfajta kapocs vagy szövetség.

 Mikor találkoztunk, a mi, két különböző világunk összecsapódott. Mikor Angelina Jolie és Brad Pitt váltak, akkor volt olyan sajtó őrület, mint nálunk, mikor megismerkedtünk. Teljesen kiegészítjük egymást.

 Egy rendezvényen találkoztunk először, ahol Burai Krisztián lépett fel, azelőtt pedig azt sem tudtam, hogy ki az a Kulcsár Edina 

- árulta el. 

A rengeteg támadás főleg az egykori szépségkirálynőt viselték meg, azonban párja végig tartotta benne a lelket. 

"Ő nő is és anya is, így vannak olyan dolgok, melyek meg tudják őt bántani. 

Folyamatosan tartottam benne a lelket, mert szomorú volt.

 Az én igazságérzetem nagyon durva, és annyi hazugságot írtak, melyek nem tükrözték a valóságot. Ebben az egészben az a nehéz, hogy mentálisan és lelkileg is ép maradj" - magyarázta a Spilgery Talk című podcast műsorban. 

Kifejtette azt is, hogy várja már közös fiuk születését, aki várhatóan augusztusban fog megszületni, azonban a nevét, melyet ők már rég tudnak, nem árulta el.

Jöhet a harmadik baba

Elsőként az Origo írta meg a nagy hírt, hogy Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyereküket várják, holott kislányuk, Amara most volt egyéves. Az egykori szépségkirálynő a negyedik hónapban jár, de máris extrém nagy a terhes hasa, ezért is nagyon várta, hogy elújságolja az örömét, hiszen már nem sokáig tudta volna titokban tartani.

A pár már előző házasságaikból is nevelnek két-két kiskorú gyereket, azonban ha rajtuk múlna tovább bővülne a családjuk. Kulcsár Edina nemrég elárulta, hogy G.w.M-el terveznek-e még gyereket.

Ez egy érdekes téma, és még mi sem tudjuk. Nyilván ezt csak az tudhatja, aki akkora szerelemben van, ahogyan mi is.

Sokszor Márk azt mondja, hogy "Fuh, én még 20 gyereket szeretnék tőled!".

Márk olyan beállítottságú int én, a család a mindene. I

mádjuk a gyerekeket, és mindig azt mondja, hogy azért legyen még egy. 

Nem tudom, hogy még mi lesz. Nálunk sokszor van nyüzsgés, mindenki egyszerre akar mindent. Ilyenkor egymásra nézünk, és azt mondjuk, hogy nem kell több.

Alapvetően pedig bevállalnánk szerintem még egyet. 

Én abortusz ellenes vagyok, úgyhogy ha lenne még egy, és véletlen lenne, akkor én nem tudnám elvetetni. Abba tönkre mennék" - vallotta be korábban. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről