G.w.M és Kulcsár Edina elképesztő luxusban ünnepelt - kép

G.w.M és Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és G.w.M a közösségi oldalon mutatták meg, hogy hogyan ünnepeltek.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Kulcsár Edina nemrég a közösségi oldalán nosztalgiázott, Instagram-sztorikban mutatott meg több videót, amelyek a harmadik gyereke, Amara születésekor – vagyis egy éve – készültek.

A felvételeken az izguló apa, G.w.M is látható volt, Kulcsár Edina pedig kíváncsian tette fel a kérdést, hogy vajon a második közös gyerekük születésénél is ennyire fog-e izgulni. Ennél azonban talán érdekesebb volt, hogy Amaráról is megosztott egy eddig nem hallott információt: a baba "melíros" hajjal született.

"És amit eddig talán soha nem mutattam, hogy Amara melíros hajjal született. Mindenki a csodájára járt, mert azt mondták, ilyet még nem láttak" – írta a korábbi fotók mellé Kulcsár Edina.

Most Amara édesapja, G.w.M is egy elképesztő fotót osztott meg a közösségi oldalán, ahol kislányával, majd feleségével látható. Amara a születésnapjára két csodálatos tortát is kapott, és láthatóan örült a meglepetésnek.

"1 éves lett a kiesebbik hercegnője apának! 

Isten éltessen szerelmetes lányom, imádlak! 

- írta a rapper az Instagram-oldalán. 

Kulcsár Edina kórházba került 

Vizsgálatokon vesz részt Kulcsár Edina. Nincs baj, csak a biztonság kedvéért ment vérételre. „Kijöttem a levegőre. Jobb itt várakozni a következő vérvételre azt a két órát. A negyedik várandóságommal is ide járok, a Czeizel intézetbe. Szinte mindennel tisztában vagyok” – mondta követőinek Instagram-sztoriban.

Arról is beszámolt, hogy dekoncentrált mostanában, mindent elfelejt: elindul pohár vízért, mire konyhába ér, el kell gondolkoznia, miért is indult el.

A vizsgálatok miatt, úgy tűnik, kitolódott az apás hétvége, Csuti sztorijából ugyanis kiderült, hogy Medox és Nina nála vannak. Az nem derült ki, hogy a kis Amarára addig ki vigyáz, de feltételezhetően Edinával van.

Kislánya a hasonmása

Tavaly májusban született meg Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyereke, Amara, akivel az egykori szépségkirálynő váratlanul esett teherbe még a kapcsolatuk kezdetén. Ők azonban egyáltalán nem bánták, hogy így alakult az életük, többször hangoztatták, hogy bár korábban érkezett a tervezettnél, ők nagyon szerettek volna közös babát.

A kislányról egyre több fotó kerül fel a szülők közösségi oldalaira, és többen megjegyezték, hogy elképesztő a hasonlóság G.w.M és a kislány közt.