Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország

Újabb megrázó hírek derültek ki Katalin hercegné egészségügyi állapotáról

Katalin hercegné
Vágólapra másolva!
Katalin hercegné három hónappal ezelőtt állt ki a nyilvánosság elé, és bevallotta, hogy rákos. Habár a külvilág felé pozitív képet mutat egészségügyi állapotáról, valójában sokkal rosszabbul van.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal azután, hogy kiderült, hogy a brit uralkodó rákos, Katalin hercegné március 22-én, egy videónyilatkozatban jelentette be, hogy rákos megbetegedéssel küzd.

"Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban, és akkor még nem diagnosztizáltak rákkal. A műtét sikeres volt. 

A műtétet követő vizsgálatok azonban kimutatták a rákot.

Az orvoscsoportom ezért azt tanácsolta, hogy egy megelőző kemoterápiás kezelésnek vessem alá magam, és most ennek a kezelésnek a korai szakaszában vagyok.

Időbe telt, mire felépültem a nagy műtétből, ez is kellett ahhoz, hogy elkezdhessük a kezelést. Ami pedig hihetetlen nagy kihívás volt, hogy mindent a lehető legnormálisabb módon elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak, és megnyugtassuk őket, hogy rendbe fogok jönni" - vallotta be a hercegné.

Egy bennfentes azonban nemrég azt nyilatkozta, hogy Katalin nagyon nehezen viseli a kemoterápiás kezeléseket, egyre rosszabbul van tőle. Családja mellette áll, azonban egyre kimerültebb, hányingerrel és hányással küzd, és egyéb, kellemetlen mellékhatások is megnehezítik a mindennapjait.

"Sajnos ez egyre nehezebb. 

 

Mindennap próbálja leplezni a fájdalmát a családja, főleg a gyerekei előtt, ugyanis nem szeretné, hogy szenvedjenek

 - mesélte a közeli ismerős. 

A sorozatos tragédia nagyon megviseli a királyt, a betegség miatt a királyi család élete jelentős változásokon ment keresztül, sokak szerint csak tartalékon működnek jelenleg, hiszen mindenki a betegek mielőbbi felépülésére összpontosít.

A királyi család egyik szakértője megosztotta, hogy III. Károly király és Katalin hercegné között különleges kötelék van. Az uralkodó többször is megemlítette, hogy hálás a walesi hercegnének, és kiemelte, mennyire megbecsült tagja a családjuknak, akire mindig számíthat - írja a Live Mint. 

Vilmos herceg mindenben támogatja őt

A hercegné hangsúlyozta, hogy jelenleg a gyógyulására szeretne koncentrálni, éppen ezért elvonult a nyilvánosság előtt, családja pedig mindenben maximálisan támogatja őt. A királyi pár egy közeli ismerőse elárulta, hogy a walesi hercegné állapota fokozatosan javul, ami Vilmosnak is köszönhető.

"Vilmos nagyon pozitív Katalin és a gyerekek miatt. Katalin állapota folyamatosan javul, ő pedig mindent megtesz, hogy ezt elősegítse" - hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy a közösségi médiának nagy szerepe van abban, hogy a királyi család tagjai állandóan idegeskednek, ugyanis különféle teóriák jelennek meg mind Katalin hercegné, mind pedig III. Károly király betegségét illetően 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről