Intim helyen lévő testékszerét mutogatja Molnár Anikó - kép

Vágólapra másolva!
Tavaly vágott bele az OnlyFansbe Molnár Anikó, aki azóta pornómodellként szerzi a pénzt, és ő ezt egyáltalán nem szégyelli. Sőt, dicsekszik is ezzel, és az ott megekeresett vagyonával.
Vágólapra másolva!

Molnár Anikó nem titkolja, hogy pornómodellként keresi a pénzét. Nemrég arról beszélt, hogy hogy 10 hónap alatt 10-11 millió forint adót fizetett be: ha az adó 15 százalék ebben az esetben, akkor 10-11 hónap alatt körülbelül 70-71 millió forintot kereshetett az OnlyFans- oldallal, ahol teljesen meztelenül mutogatja magát. Sokan megkérdőjelezik azonban, hogy igazat mond-e, de az biztos, hogy látványos az életszínvonalának változása.

Az egykori valóságshow-szereplő tavaly februárban jelentette be, hogy úgy döntött, belevág az OnlyFans-be, mivel úgy gondolta, hogy nincs családja, így nem tartozik senkinek sem magyarázattal. Molnár Anikó idén tölti be a 49-et és még mindig nem adta fel, hogy megtalálja az igazit, de addig is a pornózásra koncentrál, hogy sok pénzt tudjon keresni. Molnár azt állítja, hogy édesanyját sem zavarja az életvitele, a közös házuk felújítását is a pornóval megkeresett pénzéből tudták befejezni. Korábban azt is mondta, hogy ettől függetlenül folytatja a sminktetováló vállalkozását is, mert nem szeretné a vendégeit cserbenhagyni, de azóta erről sem beszélt, így nem tudni, kizárólag a pornózással foglalkozik-e már.

Azóta már álomautóját is megvette, többször is plasztikáztatta magát, például extrém nagyságú implantátumokat tetetett melleibe, de a száját is feltöltette, hogy ezzel is több előfizetőt vonzon a pornóoldalára. Molnár Anikó nem veszi félvállról az üzletet, az Instagram-oldalán is népszerűsíti az OnlyFanset, így akar még több pénzhez jutni. Gyakran közzétesz magáról ingyen is merész felvételeket, most is ott jelentette be, hogy intim helyre csináltatott magának testékszert. Az egykori valóságshow-szereplő a mellbimbóit szúratta át, hogy még extrémebb felvételeket készíthessen a pornóoldalára. A piercinget egy merész fotón mutatta meg a követőinek, ugyanis egy vékony ruhában fotózta magát, melyen egyértelműen átlátszik, hogy mi törént a mellbimbóival.

Molnáranikó, OnlyFans
A 48 éves Molnár Anikó feltűnő mellbimbóékszereket csináltatott, hogy még több pénzt keressen a pornóoldalán
Fotó: Instagram / Molnár Anikó

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!