Ezzel kárpótolta Szandi a rászoruló családot, akiknek a segítségére szervezték a botrányba fulladt koncertet

szandi
Vágólapra másolva!
A pénzt már visszaadta, de kiderült még néhány részlet az ügyről.
Vágólapra másolva!

Szandi nemrég egy bejegyzésben számolt be arról a közösségi oldalán, hogy ő maga vette kézbe az ügyet, hiszen felhívása ellenére sem vette fel vele a kapcsolatot a madari koncert szervezője azért, hogy visszautalhassa azt a pénzt, amit megkapott tőlük, bár nem lépett fel, hiszen nagyon kevesen voltak jelen a rendezvényen. Szandiék elmondása szerint őket közvetítőn keresztül szervezték a jótékonysági koncertre, és azt az információt nem közölték velük, hogy a bevételt egy rászoruló család adományának szánják. Sok félreértés történt az ügyben, Szandit és férjét, Bogdán Csabát szinte meghurcolták a történtek miatt, ők pedig nagyon rosszul érzik magukat a kialakult helyzet miatt.

Szandi,Bogdán Csaba
Szandit és férjét, Bogdán Csabaát nagyon megviselte a történtek
Fotó: MTVA

"A koncert közvetítője behajolt az autóba, majd azt mondta, menjünk innen, nehogy fellépjünk itt, a pénzt már odaadta Csabának. Még azt is hozzátette, hogy legalább hamarabb otthon leszünk...  

Mi lelkileg kikészültünk. A botrány kirobbanása után még inkább, de már hazafelé menet az autóban is lesokkolva ültünk: mi volt ez?

- mesélte Szandi a Retro Rádió Bochkor című műsorában, ahol nem egyedül, hanem a koncertet szervező alapítvány igazgatóával, Kallós Danielával érkezett, akivel sikerült tisztázniuk a méltatlan helyzetet.

Az énekesnő most mindent elkövet azért, hogy jóvátegye a történteket, de azt is leszögezte, hogy ő erről nem szeretne többet beszélni.

Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést, amit azóta is bánunk.

Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól, akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése" - írta a rászoruló családdal készült közös fotó mellé Szandi, aki nemcsak a hatszázezer forintos gázsit utalta vissza az Angyali Kezek Nonprofit Szervezet részére, de ragaszkodott a személyes találkozóhoz, melyről kiderült, hogy nagyon jól sikerült, és az énekesnő ajándékokat is vitt a család részére, hogy kompenzálja a koncerten történteket.

Az édesanya és a kisebbik lány hatalmas Szandi-rajongók, így azt az örömet le sem lehet írni, amit látni lehetett az arcukon, amikor Szandi beállított hozzájuk.

Ráadásul személyes ajándékkal készült mindenkinek, előre megkérdezte tőlem, ki mire vágyik, így kapott az anyuka CD-lejátszót dedikált lemezekkel, a gyerekek pedig festőállványt, kosárlabdás sportszereket, és egyéb olyan dolgot, amiket szeretnek. Szandi csupa szív ember, megtehette volna, hogy egyszerűen csak visszaküldi a pénzt, de ő mindenképp találkozni szeretett volna velük. 

Azt szeretném kérni, hogy ne bántsák őt emiatt, hiszen minden rosszban van valami jó.

A család most találkozhatott vele, ráadásul az az összeg, amit Szandi kapott volna a fellépésért most nagy segítség nekik abban, hogy összegyűljön a pénz egy konténerházra, amit a telkükön építenénk a mostani, életveszélyes épület helyett" - mondta a Blikk érdeklődésére az alapítvány vezetője.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!