Megrázó vallomást tett a válófélben lévő Szigligeti Ivett

Szigligeti Ivett és Dudás Miki
Szigligeti Ivett és Dudás Miki még együtt
Fotó: Instagram/Dudás Miki
Vágólapra másolva!
Szinte követhetetlen, mi van a sztárpár között, akiknek többször is hullámvölgyben volt már a házassága, most úgy tűnik, tényleg a válás mellett döntöttek.
Vágólapra másolva!

Dudás Miki és Szigligeti Ivett tavaly már elárulták, hogy válni készülnek, majd váratlanul mégis kibékültek. Most azonban úgy tűnik, újra hullámvölgyben a kapcsolatuk, amiről az egykori világbajnok kajakozó felesége számolt be a közösségi oldalán.

Árulkodó bejegyzést tett közzé nemrég Szigligeti Ivett, aki az egykori kajakozó, Dudás Miki felesége. A kétgyerekes édesanya egy fekete-fehér fotót mutatott a követőinek, amelyen a férje és az ő keze látható, rajta a házasságukat jelképező gyűrűvel.

Teljes szívem beletettem, neked mégsem volt egész

- írta Szigligeti a bejegyzésben, amelynél a hozzászólás lehetőségét is letiltotta, ezzel is azt jelezve, hogy mennyire érzékeny számára a téma, és valóban komoly gondjaik vannak férjével.

Szigligeti, Dudás
Mégsem sikerült megmenteni a házasságát Dudás Mikinek
Fotó: TV2

Korábban már megszólaltak a házasságuk válságáról, akkor kiderült, hogy Kucsera Gáborékhoz hasonlóan, megcsalás is állhat a problémáik mögött. Dudás Miki és felesége sokáig igyekeztek helyrehozni a dolgokat, de úgy tűnik, minden igyekezetük ellenére nem sikerült a tervük. 2023 nyarán arról lehetett hallani, hogy a sztárpár szakított, majd szeptemberben be is jelentették: külön utakon folytatják.

Miki nem volt a hűség mintaképe, legutóbb évekkel ezelőtt lépett félre. A megcsalást szerintem megbocsátani nem lehet, de mivel szeretem őt, és bizonyított, túllendültünk ezen. Adtam neki egy újabb esélyt

- mondta korábban Szigligeti Ivett, aki végül mégis megpróbált megbocsátani gyerekei apjának.

Most május végén ismerte el, hogy mégsem tudták helyrehozni a házasságukat, azonban újabb részleteket eddig nem árult el a problémákról. Szigligeti most egy igazán sokatmondó üzenetet tett közzé az Instagram-oldalán.

Igen, önző vagyok, mert vészesen fogy az időm... Már nem szeretem a felszínes dolgokat. Nem akarok bájcsevegni a semmiről, nem akarok panaszt és pletykát hallgatni folyton. 

Nem akarom tudni, kinek van rossz napja az eső miatt vagy, mert nem jobbról fúj a szél, hanem balról. Nem kell több ostoba közhely, hazug kifogás. Nem érdekel, hogy nem ér rá valaki velem lenni, mert nálam ezerszer fontosabb dolga akad. Nem akarom tudni, miért késett el, miért nem keresett hetek óta. 

Őszinte hangra vágyom, simogató szellőre és tiszta napsugarakra. Arra, hogy, aki szeret, ne keressen kifogást, ne siessen el mellőlem. Érezni akarom, hogy számítok, hogy az életét képes az enyémhez szelídíteni.

Szeretnék az adott pillanatban a legfontosabb lenni, amit nem sodor el egy gyors vihar. Önző vagyok, mert fogy az idő, és soha nem lesz már a tegnapból tegnap. Csak a ma van, és ha elér a holnap, nem akarom bánni, hogy elfelejtettem élni, mert mindig más kedvét kerestem…" - írta a megrázó üzenetet Szigligeti Ivett, aki ezzel is megerősítette a követőinek, hogy véget ért a házassága, és azt is, hogy miért.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!