Vastag Csaba nagyon büszke a 12 év után visszatérő Megasztárra

Vágólapra másolva!
Ő is a TV2 csapatát erősíti majd.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, vége a várakozásnak, a TV2 leleplezte a 2024-ben visszatérő Megasztár zsűrijét. 

Az ötfős ítészcsapatot Rúzsa Magdolna, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi alkotják.

 A közös munka hamarosan megkezdődik, hiszen indulnak a válogatók, hogy ősszel kiderüljön, ki lesz 2024-ben az Év hangja.

Nagyon fontos lesz a zsűri szerepe

Számos találgatás napvilágot látott az elmúlt hetekben arról, hogy kik zsűriznek majd az idén visszatérő Megasztárban. A tehetségkutató zsűrije, ahogy azt már a nézők megszokhatták, ötfős lesz, tagjai pedig a jelenkori zenei élet csillagai, akik megszámlálhatatlan teltházas nagykoncertet adtak, arany- és platinalemezek, valamint díjak sorát zsebelték be az évek során.

2024-ben a Megasztár legendája újraéled, mi pedig arra törekedtünk, hogy a lehető legrátermettebb, legméltóbb zsűrit ültessük egy asztalhoz.

Úgy vélem, erre az ötfős csapatra igazán büszkék lehetünk. Nagy várakozással tekintünk a Megasztárra, amiben a zsűrinek kulcsszerepe van" - nyilatkozta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Vastag Csaba is munkát kapott 

A zenész is segíteni fogja munkájával a tehetségkutató műsort, ennek az Instagram-oldalán is hangot adott.

Sok mindent csináltam már életemben… Sokszor voltam elégedett, eredményes, talán büszke is… De a büszkeségnek ezt a formáját eddig nem ismertem.

 Őszintén köszönöm mindenkinek a fáradhatatlan hozzáállását és alázatos munkáját. Most mondhatnám, hogy megcsináltuk, de a java még hátravan. Ezért inkább sok erőt, kitartást és tisztánlátást kívánok mindannyiunknak…"

Bejegyzése folytatásában a nézőknek is üzent, „minél több felejthetetlen pillanatot, sok-sok örömöt, együttérzést, Igazságot és Dicsőséget” kívánt nekik. 

Milliók szerették a TV2 műsorát

Kétségkívül a Megasztár a hazai tévézés elmúlt évtizedeinek legfontosabb zenei tehetségkutatója, amely kikerülhetetlen és kihagyhatatlan volt: az élő adások után erről beszéltek az emberek a munkahelyen, boltban, iskolában.

 Milliók látták, milliók szerették és értékelték, a megasztárosok országos turnéi pedig sportcsarnokokat töltöttek meg. Az ősszel visszatérő show olyan előadókat adott az országnak, mint Tóth Vera, Oláh Ibolya, Caramel, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi, Király Viktor, Radics Gigi, Tolvai Reni. Itt a nagy Megasztár-nosztalgia - mutatjuk az időutazást!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!