Kiengedték a börtönből az áramlopó Lagzi Lajcsit

Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Lagzi Lajcsi 2023 áprilisában vonult börtönbe áram-, víz- és gázlopás miatt. Számos alkalommal sajnáltatta már magát, és mindent megtett azért, hogy házi őrizetbe kerüljön. Kérelmet adott be, amiről nemrég azt állították, hogy nem tudnak róla semmit, most mégis kiderült, hogy jóváhagyták.
Vágólapra másolva!

Ismét hazudott Lagzi Lajcsi, amikor azt állította, nincs tudomása arról, mikor szabadulhat a börtönből. A trombitás tavaly április 26-án vonult be a baracskai börtönbe, áram-, víz- és gázlopás miatt három és fél éves börtönbüntetésre ítélték. Az eredeti behívója szerint már korábban, február 15-én kellett volna a rácsok mögé kerülnie, de akkor halasztást kért a rejtélyes betegségére és rossz egészségi állapotára hivatkozva, amivel azóta is próbálja magát sajnáltatni, folyton börtönkórházban van, visszautasítja az ételt, tehát a saját állapotát is rontja. A jelenlegi információk szerint összesen 14 hónapot töltött az intézményben, mielőtt elfogadták a reintegrációs őrizetről szóló kérelmét.

Az ügyvédje egyszer már azt állította, hogy a legutóbbi kérelmüket elfogadták, így Lagzi Lajcsi hamarosan házi őrizetbe kerülhet az állapota stabilizálása miatt. Az őrizetről minden esetben a BV-bíró rendelkezik, de hogy kinek ad lehetőséget az otthonában letölteni a büntetése maradék idejét, az nincs kizárólagosan összefüggésben az elítélt által elkövetett bűncselekménnyel. Lagzi Lajcsi összesen egy évet és két hónapot töltött a rácsok mögött, ám most vége a bezártságnak, valóban kiengedték.

Lagzi Lajcsi
Mégis kiengedték a börtönből Lagzi Lajcsit
Fotó: Lagzi Lajcsi / Instagram

"A reintegrációs őrizetnek azonban szigorú feltételei vannak: az elítélt első bűncselekményét követte el, 5 évet nem haladja meg a büntetése és még számos kritérium. A BV bíró teljesen egyedileg dönt minden esetben. Hogy valakinek miért engedélyezi és a másiknak miért nem, az az ő hatásköre" - mondta idén márciusban Csontos Zsolt ügyvéd, aki mindent elkövetett azért, hogy a zenész szabaduljon.

Azonban Lagzi Lajcsi tervei sokáig nem jöttek össze, rossz híreket kapott, mely arról szólt, hogy legalább 10 hónapot a rácsok mögött kell töltenie, és csak ezután nyújthat be új kérvényt. Az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsi családja azonban nem volt elégedett a döntéssel, ezért egy új ügyvéd segítségét kérték az ügyben.

"A reintegrációs őrizet elrendelése tárgyában a másodfokú eljárásban nem én jártam el, így erről nem nyilatkozom" - magyarázta Lagzi Lajcsi korábbi ügyvédje, aki úgy tűnik, nem járt sikerrel, viszont az új ügyvédek igen, hiszen a Bors információi szerint a trombitás már otthonában tartózkodik és ott fogja letölteni a rá kiszabott büntetése hátralévő részét.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!