Meztelenül táncolgat, összevissza sminkeli magát, egyre rosszabb állapotban van Britney Spears - fotók

Vágólapra másolva!
Depresszió, bipoláris elmezavar és különös hangulatingadozások, melyekből sokszor a közönség semmit nem érzékel, ezért is meglepő, amikor színt vallanak egyes sztárok arról, milyen súlyos mentális problémákkal küszködnek a mindennapokban. Az egyik legrejtélyesebb eset Britney Spears mentális gondja, amiről sokat nem közöl, viszont mindenkinek egyértelmű, hogy valami nincs rendben az énekesnővel. Többen is úgy vélik, hamarosan újra gyámság alá kerülhet, hiszen egyértelműen veszélyben van felügyelet nélkül, hiszen nagyon súlyos gondjai lehetnek. Mutatjuk, kik azok a sztárok, akik hasonló nehéz helyzetben vannak, és sokat küzdenek a mentális betegségeik miatt.
Vágólapra másolva!

Britney Spears

Britney Spears a mentális és az anyagi összeomlás szélén állhat, ezt több közeli ismerőse is így gondolja. Voltak, akik a sajtóhoz fordultak az énekesnő iránti aggodalmukkal. Egyesek úgy fogalmaztak, hogy Britney Spears "teljesen működésképtelenné vált” és ’veszélyesen instabil”, sok esetben sokkoló és radikális hangulatváltozásai is vannak, mióta felszabadult apja gyámsága alól, és a hétköznapokban nem felügyeli senki.

Sok szabadságot adott neki a gyámság, a korlátozások is csak azért voltak, hogy védjék őt. Most már nem védi semmi

 - mondták korábban a TMZ-nek.

Britney,Spears,Sam,Asghari,hazaspar
Britney Spears és exférje, Sam Asghari hét év után szakítottak. 2022-ben házasodtak össze, egy évvel később a férfi beadta a válókeresetet
Fotó: Instagram

Az énekesnő valószínűleg a gyámságtól való félelem miatt tagadja, hogy mentális gondjai lennének,  viszont elárulta, korábban szülés utáni depressziója volt, amiből nagyon nehezen lábalt ki, hiszen férjével is gondjaik voltak. Ekkor indult el lefelé a lejtőn, amikor látványos idegösszeomlása volt, leborotválta a haját, folyamatosan balhézott. Ő azt állítja, hogy ez már a múlté, de azóta is folyton megbotránkoztatja az embereket.

A szülés utáni súlyos depresszió, a férjem általi elhagyatottság, a két gyerekemtől való távollét miatti gyötrelem, imádott Sandra nénikém halála és a paparazzók állandó megfigyelése

- sorolta korábban Spears, mi okozta nála az idegösszeomlást még 2008-ban, miután két fiú gyereke született két év eltelte alatt.

Az énekesnő hivatalos gyámja 2008 óta apja, Jamie Spears volt, aki a lánya vagyonát is kezelte. Végül 13 év felügyelet után, 2021-ben felmentették a gyámság alól a világsztárt. Sokak szerint felelőtlen döntés volt a bíróságtól, hiszen egyértelműen mentális gondokkal küzd, mégsem kötelezték őt pszichiátriai vizsgálatra a döntést megelőzően.

A következő videón is botrányosan viselkedik, egyre több hasonló tartalmat oszt meg.

Később Spears ingerülten reagált a közösségi oldalán az őt ért vádakra, ahol rejtélyesen fogalmazott arról, milyen mentális gondokkal küzd.

Idegkárosodást okozhat, ha nem jut elég oxigén az agyadba... Az agy szó szerint leáll, bla-bla-bla, régi történet... Amikor ott voltam azon a helyen, és nem vettem levegőt... Az idegkárosodás a test egyes részeit elzsibbasztja

- vallotta be egy korábbi bejegyzésében Britney Spears, aki már korábban is ideges volt, ha valaki mentális betegnek állította be, ezért kezdett magyarázkodni. Azt azonban nem árulta el, mire utal a bejegyzésében, és mitől lépett fel nála pontosan az oxigénhiány következtében fellépő idegkárosodás.

Erről azóta sem szólalt meg, ezt a posztot szinte azonnal törölte is, de ez nála rendszeresen előfordul, ahogyan az is, hogy néha pár napra megszünteti közösségi oldalát. Sokan nemcsak mentális épsége, hanem anyagi biztonsága miatt is aggódnak, ugyanis nem dolgozik, azt állítja nem énekel többé, mégis szórja a meglévő vagyonát, valószínűleg hamarosan az anyagi csőd szélére sodorja magát, ha nem intézkednek a hozzátartozói.

Britney valószínűleg a csőd szélére sodorja magát, semmi nem érdekli, pedig már gyerekei sem állnak szóba vele
Fotó: The Richest


Amanda Bynes

A Miről álmodik a lány?, az Amerikai hófehérke és a Hajlakk sztárja előtt fényes jövő állt a kétezres évek elején, mielőtt mentális problémái lettek, hiszen nem bírta feldolgozni a hirtelen jött hírnevet. Bynes manapság már csak botrányaival hívja fel magára a figyelmet, évek óta nem aktív színésznőként, sőt, legutóbb azt állította, hogy műkörmösnek tanul, ezzel szeretne elhelyezkedni.

Amanda Bynes
Fotó: AFP

Britney Spearhez hasonlóan édesanyja gyámsága alatt állt 9 évig, majd 2022-ben úgy ítélte meg a bíróság, hogy szabadulhat az alól. Valószínűleg rossz döntést hoztak, ugyanis azóta szinte folyamatos pszichiátriai kezelés alatt áll, tavaly az utcán bolyongott meztelenül, most rendőröket hívott saját magára, egy szemtanú állítása szerint. Az orvosok szerint pszichotikus epizódja volt, mikor magához tért, ő maga hívta a rendőrséget, majd azonnali pszichiátriai megfigyelés alá helyezték.

Az egykori színésznő orvosai ekkor úgy döntöttek, hogy elegendő számára az ambuláns kezelés is, de Bynes rácáfolt, ugyanis hamarosan újabb idegösszeomlása volt. Az akkori információk szerint ismételten maga hívhatott rendőröket a házához, akik bilincsben vitték el, de ő meglepően higgadt és együttműködő volt velük, végül ön- és közveszélyesnek nyilvánították, két hónapig elszigetelték, komoly kezelés alá vetették.

Amanda Bynes
Amanda Bynes tavaly december végén. Egy podcastot is indított, végül manikűrös karrierje miatt felhagyott ezzel, és inkább a civil állására koncentrál
Fotó: Just Jared

Selena Gomez

A világ legtöbb követőjével rendelkező női sztár Selena Gomez, akinek követői száma azóta is folyamatosan növekszik, már 430 milliónál tart, így stabilan tartja az első helyet a közösségi oldalon. Az elmúlt években több súlyos betegségéről is nyíltan beszélt, egyrészt mentális gondjairól, másrészt komoly autoimmun betegségéről is.

Selena Gomez
Egészségügyi problémái miatt hízhatott el az utóbbi időben
Fotó: Selena Gomez / Instagram

Gomez magánéleti drámája 2014 körül kezdődhetett, amikor egy koncertturnéját váratlanul lemondta, majd menedzsmentje úgy fogalmazott, hogy az énekesnő önként vonult be egy olyan klinikára, ahol függőségekkel küszködő fiatalokat kezelnek, de az énekesnő állítólag nem ilyen okokból kifolyólag döntött a kezelés mellett.

Ekkor tartott is egy kisebb szünetet a karrierjében is, először arra hivatkozva, hogy családjával szeretne több időt eltölteni. 2015-ben végül bevallotta, hogy lupusszal küzd évek óta, mely egy komoly autoimmun betegség, ami az immunrendszer kóros túlműködése.

2020-ban elismerte, hogy más fajta gondjai is vannak, ugyanis bipoláris elmezavarban szenved, ami rendkívül szélsőséges hangulatingadozásokat jelent, és a depresszió egy súlyosabb fajtája. Selena Gomez bevallotta, hogy már a húszas évei elején is gondjai voltak, ezért kezdett el terápiára járni, és ezért is vonult be önként a rehabilitációs intézménybe is pár évvel korábban.

Selena Gomez és Benny Blanco
Selena Gomez és új barátja, Benny Blanco
Fotó: Selena Gomez / Instagram

Lady Gaga

Az Oscar-díjas színész-énekesnő gyógyszeres kezelés alatt áll, egyrészt gyógyíthatatlan betegsége, a fibromyalgia miatt, mely egy folyamatos ízületi és izomgyulladással járó betegség. Másrészt 19 éves kora óta küzd súlyos depresszióval, amit szintén gyógyszerekkel kezelnek. Gaga nem szégyelli bevallani, hogy gyógyszert szed depressziójára. Egy korábbi interjújában azt mondta, fontosnak tartja, hogy az emberek beszéljenek a mentális problémáikról.

Lady Gaga, LadyGaga 64th Annual Grammy Awards - Show
Az Oscar-díjas énekes-színésznő is komoly mentális gondokkal küzd
Fotó: AFP / AFP/Horizontal

Ha megosztjuk a történeteinket és összetartunk, erősebbek leszünk… Arról az időszakról, amikor a karrierem beindult, szinte egyáltalán nem emlékszem semmire. 

Mintha trauma ért volna. Időre volt szükségem, hogy rendezzem a lelkemet… Határozottan vigyázok az egészségemre... Nyíltan bevallom, hogy küzdöttem depresszióval és szorongással, és azt hiszem, sokan vannak így ezzel. Szerintem jobb, ha mindannyian azt mondjuk: Egészségünkre! és végül beismerjük” - mondta korábban Lady Gaga, akinek nemrég terhességéről pletykáltak, de azt állította, hogy nem vár gyereket.

A cikk folytatásáért lapozzon a következő oldalra!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!