Megunták T. Danny viselkedését a követői, a Kecskés Enikőnek szóló dalai miatt támadják

T. Danny, Telegdy Dániel
Vágólapra másolva!
Egyre durvább kritikákat fogalmaz meg T. Danny Kecskés Enikőről, akivel még az év elején szakíthattak véglegesen. A rapper elárulta, hogy nagyon megviselték a történtek, azonban dalszövegeiben folyamatosan a modellt szidja, amit már a saját követői sem tudtak szó nélkül hagyni.
Vágólapra másolva!

Az év elején derült ki, hogy szakított Kecskés Enikő és T. Danny, akik sokáig titkolták a kapcsolatukat, szinte mire kiderült, hogy egy párt alkotnak, már véget is ért a románc. A szakítás tényét sem erősítették meg sokáig, de a zenész nem bírt az érzéseivel, ezért számos olyan bejegyzése, dalszövege született, ami félreérthetetlen volt. Legutóbbi dalához, azonban egyik eddigi sem fogható, annyira durva és megalázó sorok születtek benne. Már ekkor is többen szóvá tették neki, hogy túlzásba esik, ő pedig magyarázkodni kezdett.

Ami látszik ebben a klipben, az mind az én lelkivilágomat tükrözi, és azt gondolom, hogy ennél személyesebb videoklipem és - talán a komolytalansága ellenére - dalom még nem volt.

Ebben a klipben, illetve magában a dalban is, az átváltozásomról szól, erről az időszakról, ami nekem az év eleje volt. Az a feleszmélés és új önkép, ami kialakult bennem. Egy kicsit egy új énem, ami felszínre tört és úgy mondom, hagytam előjönni" - mondta T. Danny a véres jeleneteket tartalmazó videóról, melyben porig alázta Kecskés Enikőt, aki egy ideje már nem reagál a rapper gúnyos megjegyzéseire, azonban most mások megtették helyette.

T. Danny, Kecskés Enikő
Kecskés Enikő is elmondta, nehezményezi, hogy T. Danny ellene hangolja az embereket
Fotó: Bors / Bors

Most egy duettet adott elő T. Danny, a KKevinnel közös dalában sem tudta visszafogni magát, botrányos dalukban is Kecskés Enikőt szidta.

Shh, várj, jól figyeljetek: az a kulcs, hogy nem foglalkozom ti veletek. Semmi gond, semmi gond nincs, de megyek, keresem a következő gold diggeremet

- mondja a dalban, melyben aranyásóként hivatkozik a modellre, akinek már nem először hányta a szemére, hogy milyen ajándékokat vett neki, ugyanis legutóbbi dalában a Rolex órát emlegette, amit tőle kapott.

Sokan ezt a viselkedést már kicsinyesnek tartják, és bár a rapper azzal védekezik, hogy a rap stílusa az ilyen, szókimondó és néha túlzó, de tudják, hogy maga Kecskés Enikő is nehezményezte, milyen dalok születtek róla ez idő alatt, sőt, a békülésük útjába is ez állt, mert a modell megalázva érezte magát.

Nekem a Dancingben szimpatikussá vált, de a vergődés már egészen hasonlít Misshéhez, hogy mennyire szar az élet, és ez már borzalmasan szánalmas

- idézi a Bors az egyik hozzászólást, melyben egy másik botrányhős rapperhez hasonlították T. Danny viselkedését. 

Erőlködik, hogy bebizonyítsa, neki milyen szar, és számomra ez full hiteltelen. Tömegtermék, mint KKevin és a társai

- fogalmazta meg a kritikát a rapper egy másik követője, és még sokan kiábrándítónak tartják a viselkedését, és azt, hogy ennyi idő elteltével sem tud továbblépni Kecskés Enikőn.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!