Itt az első közös kép a TV2 legújabb sztárpárjáról

Sztárban sztár leszek! - 4. évad
Bányai Noémi
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, sok szerelmespárt hozott össze az elmúlt időben a TV2, egyre többen ismerkednek meg különböző tévéműsoroknak köszönhetően. Mikes Anna és Krausz Gábor a Dancing with the Starsban nemcsak a győztesnek járó címmel lett gazdagabb, hanem egy új szerelemmel is. De vannak olyanok is, akik bár nem egy műsorban szerepeltek, de felfigyeltek egymásra a szereplésnek köszönhetően. Legutóbb Tóth Katica és Tasi Dávid vállalták fel a kapcsolatukat, majd őket követte Bányai Noémi és Ibrahim Imre, akik között bár elég nagy a korkülönbség, de ez sem állhat közéjük.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár leszek! fiatal énekesnője elárulta, hogy ő próbál ésszel irányítani, és nem szeretné elsietni a dolgot, főleg azért, mert párja, Imre nemrég jött ki a TV2 Power of Love című társkeresőjéből, és azokat az élményeket még fel kell dolgoznia. Másrészt 15 év korkülönbség is van köztük, de ez Bányai Noémit egyáltalán nem zavarja.

Úgy tűnik, hogy egyre komolyabbra fordul a kapcsolatuk, most egy közös fotóval jelentkeztek a közösségi oldalaikon, ami azt jelenti, hogy már hivatalosan is együtt vannak, mivel pár héttel ezelőtt Bányai Noémi még félve nyilatkozott kettejükről.

Most a távolság miatt elég nehéz. Imi korábban azt mondta nekem, nyugodtan nyilatkozzam, hogy együtt vagyunk, de erre mondtam neki, hogy Imi, mi még nem vagyunk együtt" - mondta pár héttel ezelőtt az énekesnő, aki most egy szerelmes fotóval az ellenkezőjét bizonyította korábbi állításainak.