Sok feszültség volt Nyári Darinka és az édesanyja között

Nyári Darinka
Vágólapra másolva!
Nagyon hasonlít egymásra Nyári Darinka és az édesanyja. Nem tagadják, hogy egykor akadt köztük sokszor feszültség,de pontosan tudják, hogy mindez azért van, mert olyannyira hasonlítanak egymásra.
Vágólapra másolva!

Nem lehet azzal vádolni Nyári Darinkát, hogy véka alá rejtené a gondolatait. Ami eszébe jut, már ki is mondja – és ezzel nincs egyedül, volt kitől örökölnie a habitusát. Édesanyja ugyanis éppen olyan, mint ő maga, mindez viszont némi feszültséggel is járt az évek során.

így aztán jól formáljuk egymást" – árulta el Mária. A színésznő visszatekerte az idő kerekét és elmesélte, milyen lány volt ő egykor.

Nyári Darinka és az édesanyja Forrás: Nyári Darinka

Együtt élnek, kevesebb a feszültség

„Mindig cserfes és nagyszájú voltam, az enyémnek kellett lennie az utolsó szónak. Mostanra viszont úgy érzem, hogy sokat finomodtam ahhoz képest, amilyennek régen tartottam magam" – meséli Darinka, aki úgy látja az ő kislánya nála sokkal szelídebb, amit nem is nagyon bán. A család egy háztartásban él, együtt, és ez bizony sokaknál újabb konfliktusforrás lehet. Ők viszont kivételek, állítják, hogy nagyon jó a kapcsolatuk – ennek ellenére, vagy talán éppen ezért.

Mindent meg tudunk beszélni egymással" – mesélte Darinka édesanyja, majd arra is visszaemlékezett, hogyan sült el az első találkozás a későbbi vejével, Kiss Ernő Zsolttal.

„Éppen karácsony napján ismertük meg Ernőt, aki akkor jött vissza Erdélyből. Nagyon édes volt, emlékszem, a férjem kínálgatta az ebédnél pálinkával, ő pedig nem mert ellentmondani neki, pedig délután előadásra kellett sietnie. Azonnal a szívünkbe zártuk őt" – árulta el a büszke anyós.

Darinka sem felejti el azt a napot, elevenen élnek benne azok a pillanatok, hiszen számára más okból is fontosnak számított az a találkozás.

„Gond nélkül lezajlott az előadás, ma pedig már mosolyogva emlékszünk vissza, főleg, hogy apa már nem él. Ernő előtt nem nagyon vittem haza senkit, anya nem is szimpatizált senkivel. Nálunk Ernő a nyugalom szigete, vele igazából nem is lehet veszekedni, ha van harc otthon, akkor az köztem és anya között van, ő csak nézi, ahogy a csajok összekapnak" – tette hozzá a színésznő.

Közösen fogynak

Az elmúlt időszakban újabb kapcsolódási pont alakult ki a lányok között, Darinka 12 kilós fogyása ugyanis az édesanyját is megihlette.

Nem is olyan rég kezdtem, most 8 kiló fogyásnál tartok" – magyarázta az anyuka, akivel közös eredményükre igazán büszke Darinka.

Külsőre is nagy a hasonlóság Forrás: Nyári Darinka

"Igen, idén tavasszal rátaláltam egy testsúlycsökkentő innovátorra, ami csupa-csupa hasznos gyógynövényt tartalmaz. Jó kis anyagokból áll, ilyen például a banaba fa levele, amely a Fülöp-szigeteken terem, a helyi gyógyítók azt mondják, hogy a hatására a zsírok fele képes csak hasznosulni, a többi pedig kiürül. De ott van az indiai csalán, amit én csak soványságfaktornak hívok, ez az anyagcsere felturbózásáért és a vérzsírszint csökkenéséért felelős. Nem kellett lemondanom a kedvenc ételeimről, a kúra hatására jóval kisebb adagokkal jól lakom, ráadásul kínoznom sem kellett magam az éhezéssel. Ledobtam 12 kilót és úgy látom, anya is jól halad a már kikövezett úton" – meséli Darinka.